Élet+Stílus MTI 2022. augusztus. 05. 09:50

Hiába szól az ételekről, tilos lesz az evés egy gasztronómiai fesztiválon Hongkongban

Hongkongban betiltották az étkezést az éves gasztronómiai világkiállítás látogatói számára: tilos levenni a maszkot és akár csak megkóstolni a standokon kiállított ételeket a koronavírus-járvány során életbe léptetett korlátozások miatt.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Több tízmillió látogatót és több száz kiállítót várnak az ötnapos eseményre, amely augusztus 11-én kezdődik a hongkongi kongresszusi és kiállítási központban.

A kiállítás területén nem lesznek étkezőhelyiségek, és valamennyi látogatónak maszkot kell viselnie kell a közegészségügyi és járványügyi korlátozások miatt – közölte Sophia Chong, a világkiállítást szervező Kereskedelemfejlesztési Tanács (TDC) megbízott vezérigazgatója.

„Megértjük, hogy a látogatók szeretnék megkóstolni a kiállított ételeket. Reméljük, hogy a kiállítást ismét meg tudjuk rendezni a világjárvány után is, amikor már biztonságosan és egyszerűbb higiéniai szabályokkal összhangban tudjuk ezt megtenni” – tette hozzá.

A döntés egy nappal azután született, hogy a hongkongi kormányzat korlátozással, de engedélyezte a város népszerű rögbikupája, a Hong Kong Sevens szurkolóinak, hogy novemberben részt vegyenek a csapatok mérkőzésein: italt szabad lesz fogyasztani, de tilos lesz étkezni a stadion lelátóin, és minden korty ital elfogyasztása között maszkot kell viselni.

Sophia Chong nem aggódik a kiállításon bevezetett intézkedés következményei miatt, mivel az étkezési tilalmat már a tavalyi rendezvényen is alkalmazták. „Az idei gasztronómiai világkiállításon ugyanannyi kiállító lesz, mint a tavalyi eseményen” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

Hongkongban a szigorú kínai járványügyi előírásokhoz hasonlóan „zéró tolerancia” jellegű korlátozások vannak érvényben. A harmadik éve tartó karantén során továbbra is szigorú határőrizeti és közösségi távolságtartási előírásokat érvényesítenek a hatóságok: tilos például a négy főnél nagyobb társaságok gyülekezése a nyilvános helyeken, éttermekben, kávézókban.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?