Élet+Stílus MTI 2022. július. 01. 16:51

10 eurót is fizethet, aki csak elugrik Velencébe

A város bevezeti az előfoglalási rendszert, januártól pedig pénzt szednek minden turistától, aki nem száll meg a városban.

Január 16-tól 3-10 eurót kell fizetniük azoknak a turistáknak, akik csak ellátogatnak Velencébe, de nem foglaltak szállást a városban. A belépődíj mértéke időszakfüggő, hétvégén és ünnepnapon drágább lesz.

Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos azt mondta, az internetről letölthető jegyeket többek között a vasútállomásnál felállított beléptetőkapuknál ellenőrzik majd.

Kísérleti jelleggel elindul egy előfoglalási rendszer is, aminek a lényege, hogy a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon bejelölhetik, melyik nap érkeznek a városba.

Aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményesen veheti igénye a vaporetto-hajókat, illetve olcsóbban parkolhat.

Velence a pandémia két évében kiürült, de idén tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret. A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engednének be.

Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.