Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A királynő idei platinajubileuma nemcsak a múltba révedésre adott apropót, hanem a jövőbe tekintésre is. Ennek a jövőnek az alakításában pedig kulcsszerepe lesz a ma 40 éves Vilmos hercegnek, aki egy, a születéséből adódóan rendkívüli életet próbál meg lehetőleg nem rendkívüli módon élhetővé tenni. És mind inkább látszik az is, hogy a monarchiát is élhetővé akarja tenni a jövő generációinak – csak előbb még megmenteni készül az egész bolygót.
Lehet-e a monarchia progresszív erő egy társadalomban? A most 40 éves Vilmos herceg az elmúlt időszakban érezhetően nagy erőkkel keresi a választ erre a kérdésre, és bár tekintélyes példa áll előtte a nagymamája szinte felfoghatatlan, hetven évet felölelő életművének a formájában, leendő királyként – ha támaszkodik is az erzsébeti elvekre – magának kell kereteket és irányokat adnia az intézménynek, amelyekkel nemcsak a túlélését biztosítja, hanem értelmet is ad a monarchiának.
Ennek szükségességéről Vilmos nemrég nagyon is egyértelmű jeleket kapott, amelyeket úgy tűnik, vett is. A királynő képviseletében, a platinajubileuma alkalmából látogatott el Katalinnal még tavasszal a nemzetközösséghez tartozó karibi országokba, ahol a 96 éves Erzsébet irányába megmutatkozó szeretet mellett a republikánus érzelmek is erősen, egyre erősebben jelen vannak. Ennek a fénytörésében pedig voltak olyan kommentárok, amelyek a gyarmati ízt érezték ki a hercegi párról készült fotókban, és nemtetszésüknek adtak hangot.
Érdekes módon épp az az epizód váltotta ki a legerősebb ellenérzéseket, amelyekkel kapcsolatban Vilmos már a látogatás előtt hetekkel a fenntartásait fogalmazta meg. A híres Land Rover jelenetről van szó, amelyhez ugyanakkor a jamaicai vendéglátóik ragaszkodtak, hiszen 1962-ben Erzsébet és Fülöp is ennek az autónak a tetején parádézott. De itt kellett volna valakinek közbeékelni, hogy az egy más világ volt.
Vilmos a látogatás után nyilatkozatban jelezte, hogy a karibi útjuk még élesebb fókuszba hozta a múlt és a jövő kérdéseit. A The Guardian úgy tudja, a trónöröklési sorrendben második Vilmos nem egyeztetett a nyilatkozatról sem a királynővel, sem az apjával, Károllyal. Udvari források szerint azonban ebben semmi meglepő nincs, Vilmos ugyanis sokkal rugalmasabban áll hozzá a leendő királyi szerepéhez, mint ahogyan azt sokan gondolják.
A brit monarchia, még ha ez nem is mindig szembetűnő, állandó tanulási folyamaton megy keresztül, amelynek során kötéltáncol a hagyományok és a közvélemény között. Erzsébet hetven éven át nem is maradhatott volna uralkodó, ha nem hajtja végre ezt a sokaknak talán láthatatlan, vagy legalábbis nehezen észrevehető folyamatos egyensúlyozást, végtelen kiigazítások, igazodások sorát. Ezt pedig a trónörökösei sem spórolhatják meg.
Negyvenéves korára Vilmos mindinkább a környezetvédelem bajnokaként pozicionálja magát, az ismertségét és a befolyását pedig egyre nagyobb erőbedobással használja fel arra, hogy áthidalja a szakadékot a szenvedélyes fiatal és a szkeptikus idősebb generáció között, ami várhatóan a királyságát is meghatározza majd – írja Cambridge hercegének az életrajzában – William at 40: The Making of a Modern Monarch – Robert Jobson. Ha szándéknyilatkozatot kellene kihámozni Vilmos mondataiból, akkor egyértelműen ott van az akarat, hogy hangot adjon a jövőért aggódó fiatal generációnak, és biztosítsa, hogy ez a hang eljut a cselekvéssel adós idősebb döntéshozókig.
Mindent a Földért Vilmos 2019 utolsó napján indította útjára az eddigi legnagyszabásúbb és legambiciózusabb projektjét, az Earthshot Prize elnevezésű környezetvédelmi versenyt, amely 2030-ig 50 millió fonttal készül díjazni a Föld megmentésére irányuló megoldásokat. Évente öt díjazott kap 1–1 millió fontot, a projekt végén pedig remélhetőleg ötven különböző megoldás áll majd az emberiség rendelkezésére, hogy kezelje a klímaválság és a természeti környezet problémáit. Vilmos jelezni akarja: igenis van terve a jövőre. |
Viharos tengerből a biztonságos kikötőbe
Vilmosnak már a születése is egy új kort jelzett. Egy nappal az után, hogy világra jött, a szülei már a fotósok kereszttüzében mutatták meg őt a világnak a St. Mary kórház Lindo szárnya előtt. Korábban ilyen intim pillanatot nem örökítettek meg a kamerák, de Vilmos már a folyamatos breaking news korába született meg, ráadásul a leendő uralkodók közül elsőként kórházban. A maró humorérzékkel megáldott királynő, amikor először meglátta a második trónörökösét, az anekdoták szerint annyit mondott: „Hála az égnek, hogy nem az apja füleit örökölte.”
Traumákból viszont örökölt bőven. Egy ingatag családban, biztonságot nyújtani képtelen szülők gyerekeként kellett felnőnie, mindezt ráadásul kamerák előtt, a világ legismertebb intézményének a keretei és szabályai között, az eleve elrendeltség tudatában. A szülei mérgezett kapcsolata már Diana terhessége alatt rányomta a bélyegét Vilmos életére: az anyja – csak hogy felhívja magára a férje figyelmét – négyhónapos várandósan ledobta magát egy lépcsőről, a királynő talált rá. Andrew Morton botránykönyvében pedig Diana arról beszélt, hogy a szülését Károly pólómeccsekkel teli naptárához kellett igazítani. De azt is hozzátette, hogy a terhessége körül akkora volt a médiafelhajtás, hogy már nem bírta a nyomást, ezért a szülés beindítását választotta.
Vilmos ebben a közegben úgy boldogult, ahogy tudott. Mindenekelőtt rosszalkodott. Ez akkor változott meg, amikor nyolcévesen bentlakásos iskolába került, innentől beindult benne az anyját megmenteni próbáló küldetés, ami nyilvánvalóan kudarcra volt ítélve. Tízéves volt, amikor 1992-ben a szülei elváltak. A bentlakásos iskola biztosította számára a nyugalmat, a menedéket a családi zűrzavarból, amelyben az anyja mind inkább az elsőszülött fiára próbált érzelmileg támaszkodni. „Ő volt a férfi az életemben” – skatulyázta be a fiát Diana. Vilmosban dolgozott is az anyja védelmére irányuló törekvés, de nyilván nem egy gyerek feladata, hogy érzelmi támaszt nyújtson a felnőtteknek. (Érdekes adalék, hogy Vilmos aztán a mentőhelikopteresként valóban mások megmentésére szegődött el.)
Vilmos gyerekkora egy életre való terápiás anyagot biztosított, az, hogy ilyen őrült körülmények között mégis sikerült megőriznie az egyensúlyát, a királyi család belső ügyeit valamennyire ismerők szerint az őt körülvevő személyzetnek köszönhető, a dadáktól kezdve a biztonsági embereken át a királyi háztartás vezetéséig, akik a szélsőségek közepette valahogy mégis mederben tudták tartani az életét. És persze a nagymamájának.
Erzsébet királynő nem csak az az ember volt Vilmos életében, aki négyéves korában egy hihetetlen sprinttel kirántotta őt az egyik hintó kerekei közül, mert épp rosszalkodott András herceg esküvőjén, hanem az is, aki helyretette a sérülékeny unokájában az őt körülvevő világot: a szülei válását, az előtte álló szerepet és persze a mögötte elterülő történelmet.
Amikor Vilmos 13–14 éves volt, vasárnaponként rendszeresen átsétált az Eton College-ból a Temze túlpartján fekvő Windsor-kastélyba, ahol hosszú beszélgetéseket folytatott a nagymamájával. Ezek a beszélgetések egyfajta királyi kiképzéssel értek fel, de Erzsébet életvezetési tanácsokkal is ellátta az unokáját, például, hogy miként maradjon higgadt mindazon megpróbáltatások ellenére, amelyeket uralkodóként majd el kell viselnie.
Ahogy Vilmos magába szívta a nagyanyja eszméit, egyre közelebb kerültek egymáshoz, és – mint később mesélte – olyan érzése volt, mintha eggyé váltak volna egy generációkon átívelő erős és különleges szövetségben, amelyben mindketten kölcsönösen tudták, mit kell tenniük – írja a történész Robert Lacey a Testvérharc – Viszályok a Windsor-házban című könyvében. Lacey ezekre a beszélgetésekre vezeti vissza, hogy az idegösszeroppanás szélén álló, érzékeny diák határozott fiatalemberré vált, és hogy felkészült arra, hogy a nagyanyja által ráhagyományozott értékes örökséget bárkivel szemben megvédje, aki azt veszélyezteti – akár az öccsével szemben is. Márpedig Harry már hatéves korában a nyolcéves Vilmos arcába vágta: „Te király leszel, én meg nem, úgyhogy azt csinálok, amit akarok.” Ehhez végül is felnőtt korában is tartotta magát.
„Bizonyos tekintetben mi sosem leszünk normálisak” – mondta magukról Vilmos 2007-ben. Ezt a kiindulási alapot a két testvér merőben más módon kezelte. Harryék kilépése, majd az azóta bemutatott, a család szemszögéből meglehetősen csúnya húzásaik megint csak új helyzetet teremtettek a monarchia intézményének a fennmaradása szempontjából.
Vilmosra és a családjára még nagyobb súllyal nehezedik az intézmény megtartásának a terhe, és a felelősség, hogy biztosítsa a monarchia életképességét, és ha lehet, népszerűségét is egy mind gyorsabban változó társadalomban. Ebben szinte mindegyik udvari tudósító szerint minden szempontból biztos támasza Katalin hercegné.
Vilmos a számára fontos ügyeket a mentális egészség kérdésétől kezdve a hajléktalanok sorsán át a környezetvédelemig és a bolygó megmentéséig egyre nagyobb erőbedobással képviseli, de a tavaszi karibi körútjuk is jelzi, hogy történelmi léptékű problémák is várnak rá, például annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy a gyarmati múltból milyen jövőt lehet építeni.
A Sunday Mirror szerint a Cambridge-i hercegi párnak nemcsak a monarchia működéséről, hanem a külsőségeiről is saját elképzelései vannak. Szabadulnának a nyilvános meghajlásoktól, a pukedliktől, a formalitásoktól, a merevségektől. Egy modern intézményt csak úgy tudnak összerakni, ha eltávolodnak a hagyományok egy részétől. De persze itt is egy arany középút tűnik üdvözítőnek. Ahogy Miguel Head, Vilmos egykori titkára magyarázta a Sunday Timesnak: noha a herceg nem feltétlenül van oda a ceremóniákért, megérti ezeknek a fontosságát. „Tisztában van azzal, hogy a monarchia valami időtlennek a jelképe, amely mindenki felett áll, és hogy sokan szeretik a vele járó varázslatot és teatralitást.”
Az viszont már most látszik, hogy Vilmos újraértelmezni készül a modern monarchiának nemcsak a működését, hanem az imázsát is. A brit sajtóban nagy vihart kavart, hogy a néhány nappal ezelőtti Térdszalagrend ünnepség előtt Vilmos az utolsó pillanatban akadályozta meg, hogy a zaklatási vádak miatt a háttérbe szorított András herceg megjelenjen az eseményen, az értesülések szerint ultimátumot is adott a királynőnek és Károly hercegnek: vagy ő, vagy András. Vilmos ultimátuma bejött: York hercegét kitiltották a Windsor kastélyban rendezett eseményről. Mindez pedig új irányt jelezhet: Vilmos értelmezésében már nem elég beleszületni az „ő királyi fensége” címbe, méltónak is kell lenni rá.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
