Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
„Ne tanítsunk, hanem segítsünk tanulni! Ne kizárólag tantárgyakban gondolkodjunk!” – vallja a hamarosan új épületszárnyat kapó Lauder Gimnázium igazgatója, Horányi Gábor. Az iskola mostani bővítésének nem az az indoka, hogy még több tanulót tudjanak befogadni, hanem az, hogy felkészüljenek a 21. századnak megfelelő oktatásra.
Az 1990-ben alapított Lauder Javne Iskola az óvodától az egyetemi felvételiig kíséri végig a gyerekeket. Jelenleg közel 900 diák tanul ebben a zsidó hagyományokra épülő gyerekközpontú iskolában. Most pedig új fejezet kezdődik az intézmény életben: egy jól átgondolt pedagógiai vízió mentén a Budakeszi úti épületen látványos beruházást indítanak.
Maga a főigazgató, Horányi Gábor is hangsúlyozza, hogy nem az épületbővítés ténye a legérdekesebb ebben a fejlesztési projektben. Nem arról van szó, hogy még több gyereket akarnának befogadni, sokkal inkább arról, hogy a bővítés adta többlettér széles terepet biztosít a hagyományostól eltérő tanulási formáknak. Egy innovatív oktatási környezetet alakítanak ki, amely egy modern eszközökkel jól felszerelt szolgáltatóhely, laboratórium, hagyományos és digitális műhely, ahol akár egyének, akár csoportok dolgozhatnak, tanulhatnak.
Amikor arra kérem Horányi Gábort, meséljen erről a bizonyos vízióról, elsőként leszögezi, hogy szerinte soha nem volt még olyan fontos a tanár személye, mint most, de hozzáteszi: a tanárok feladata alapvetően megváltozott, és ezt tudomásul kell venni. Az a megközelítés, hogy a tanár információkat közvetít, a gyerek pedig - némileg szűrve - azokat magába fogadja, majd valamilyen módon visszaadja, már meglehetősen korlátozottan érvényes.
Azt elismeri, hogy a tanárok szemléletváltozásához sok idő kell. Egyre többen ismerik fel a közoktatásban is, hogy a tanárnak és a diáknak partnerekként kell együttműködniük.
„A tanár nem csak információt ad át. Nyilván tanít, mert a példájával is tanít, értelmez, magyaráz, ha valamit a diákjai nem értenek, vagy valamit meg akar nekik mutatni, de leginkább segíti őket a tanulásban, azzal, hogy motiválja őket, hogy megmutatja: a világ érdekes. Nem igaz az, hogy minden diáknak ugyanazt kell kapnia az iskolától, ahogy az sem igaz, hogy az iskolát elvégezve a gyerekeknek ugyanazok lesznek a feladatai az életben. Amire mindenkinek szüksége van, hogy elfogadják, hogy erősítsék benne azt, amiben jó.”
Horányi szerint mindez az aktuálisan érvényes Nemzeti alaptanterv (Nat) kapcsán is megfogalmazódott. Egy a készítői által jegyzett részletes dokumentum ugyanis leszögezi: a tanításközpontú oktatásról át kell állni tanulásközpontú oktatásra. Sajnos azonban épp a Natban felhalmozott rengeteg kötelezően megtanulandó fogalom és információ ezt nem teszi egykönnyen lehetővé.
A tanításközpontú oktatásban a kulcskérdés a tanítás, azaz az, hogy mit tud a pedagógus, mire van képezve, milyen vázlatai vannak. A tanulásközpontúság viszont azt jelenti, hogy a folyamat fókuszában az van, aki tanul. A tanár egy személy, akiket tanít, azok sokfélék. Az oktatási rendszer feladata, hogy a sokféle gyerek sokféle igényének megfelelő tanulás kereteit megteremtse. Mivel a tanításközpontú iskola a mai világban nagyon nem hatékony, nincs más választás, változtatni kell – magyarázza az igazgató.
Horányi úgy véli, hogy már a tantárgyak is alapvetően a tanításközpontú világ termékei. „A tanulásközpontú oktatásban felértékelődnek a kompetenciák. Hiszen amit megtanultunk, gyorsan elavul, viszont döntő fontosságú az a képesség és motiváció, hogy szeressünk és tudjunk újat tanulni.”
Mint mondja, a komplex valóság mind kevésbé ragadható meg a tantárgyak mentén. Olyan, manapság nélkülözhetetlen tudás, mint a prezentáció képessége, az együttműködés képessége, az önálló tanulásra való képesség, de akár a nyelvi-, logikai-, művészeti képességek is besorolhatatlanok egy tantárgy kereteibe. Mindenhol szükség van rájuk.
„Nagyon nagy probléma, ha nem tudok fizikatanárként válaszolni egy hetedikes gyerek kémia területére vonatkozó kérdéseire. Nem elfogadható, hogy bármely tárgy 7. vagy 8-os tankönyvét nem képes megérteni egy érettségizett felnőtt. Ez ugyanis, Horányi szerint, egyértelműen azt jelenti, hogy a tananyagnak, abban a formában legfeljebb rövidtávú memoriterként van értelme. „Hogy mégis ilyenek a tankönyveink, az azzal függ össze, hogy nagyon erősen beleragadtunk a szaktanári voltunkba, saját tudományterületünkbe. Egy olyan absztrakt nyelvbe és fogalomrendszerbe, amely az adott életkorú gyerek számára megérthetetlen. Ha nincs megértés, akkor a tudás nem rögzül sehová, s jobbára tűnékeny látszat marad, mely pillanatok alatt a semmibe vész.”
Arra van szükségünk pedagógusként, hogy kapcsolatot építsünk, kommunikálni tudjunk a gyerekekkel. Mégpedig azért - magyarázza Horányi -, hogy irányítani, menedzselni tudjuk a munkájukat.
Ha ilyen dolgokba gondolkodik egy iskola, akkor olyan – a virtuális valóságot megjelenítő technológiáktól a varrógépekig egy sor különböző eszközzel felszerelt - többfunkciós helyekre, terekre van szüksége, amelyekben együtt alkothatnak, együtt tanulhatnak a tanárok a gyerekekkel. A Lauderben az a fajta szemlélet, hogy „te magad, a saját tevékenységeiden keresztül tanulsz”, eddig is jelen volt, most egy olyan teret alakítanak ki – a tervek szerint akár már jövő szeptemberi átadással - amely kifejezetten ennek a folyamatnak, programnak az infrastrukturális hátterét biztosíthatja.
„Ez a hely egyrészt egy labor, egy műhely, egyben továbbképzési központ és közösségi tér is, helye a csoportos munkának, de az egyéni tanulásnak is, melynek zegzugaiba akár el is vonulhatnak a gyerekek.”
Azt a főigazgató sem tagadja, hogy - ahogy egy nagy hajót -, az oktatási rendszert nehéz átállítani új irányba, ahogy egy tantestületet sem könnyű meggyőzni arról, hogy az egész tanítási folyamatra másképp tekintsen.
„Hogy azt tudja mondani például, hogy nem határozza meg döntő módon a négy év múlva esedékes érettségi sikerét semmi, ami nyolcadikban történik. Nehéz megszabadulni attól a szorongástól, hogy nagy baj lesz, ha nem megfelelően sajátítja el az ötödikes a nyelvtan elméleti szabályait, azokat a szabályokat, melyeket egyébként körülbelül azonos szinten kérdezünk az érettségin. Ha a gyerek szeret iskolába járni, ha szeret új dolgokkal foglalkozni, szeret tanulni (nem biflázni, hanem aktívan ismeretet szerezni), ha mer kérdezni, ha képes arra, hogy célokat tűzzön ki maga elé, hogyha meg tudja fogalmazni azt, amivel épp foglalkozik, akkor nem lesz probléma.”
A Lauderben gyakran tartanak tantárgyközi projekteket, ami persze időigényes, de a tapasztalatok szerint senki nem marad le semmiről.
A közoktatás kimenetszabályozott. Az érettségi követelmények mondják meg, mi az, ami a sikeres vizsgához kell. Az érettségire a mai diákok a tanárok segítségével, de egyedül is elég hatékonyan fel tudnak készülni. Nincs elvi akadálya Horányi szerint tehát a tanulásközpontú iskolának.
„Ebben az értelemben nem teljesen valós az a közkeletű állítás sem, hogy az alaptanterv béklyójában élünk. Nekünk kell ezt belátni, nekünk kell változni. Ehhez olyan körülmények, eszközök, olyan irányítás szükséges, amely a változást támogatja.”
Sajnos azt sem lehet figyelmen kívül hagyni – teszi hozzá Horányi -, hogy ma a tanárképzés sokszor nem ilyen szemléletű tanárokat bocsát ki magából.
„Bizonyos értelemben át kell programozni a felsőoktatásból érkező tanárokat. Ennek sikere legtöbbször azon múlik, hogy milyen a személyiségük. Ha engem megkérdeznek, hogy mit várok tőlük, akkor azt mondom a legfőbb cél az, hogy a gyerekek pozitívan tudjanak viszonyulni, az együttléthez, az iskolához, a tanuláshoz, a tantárgyadhoz, hozzád. A legfontosabb dolog a tanár hitelessége. Igazából nekünk nem elsősorban tanítani kell a gyerekeket, hanem együtt dolgozni velük, menedzselni a tanulásukat, megmutatni a forrásokat, a lehetséges utakat, a belső és külső összefüggéseket. Nyilván ebbe abszolút belefér egy izgalmas előadás is, ugyanakkor a nagy csoport előtti frontális oktatás számos esetben kevéssé hatékony. Ami nem élmény, nem kaland, amin nem kell gondolkodni, amiben nincs aktivitás, az a tanulási folyamat szempontjából rendkívül alacsony hatékonyságú.”
Az alternatív iskolák Magyarországon több mint 30 éve, a rendszerváltás környékén jöttek létre. A mostani Lauder viszont már a következő 30 évre készül az igazgató szerint. Horányi kiemeli, hogy az nem visz előre, hogy ha azt hajtogatjuk, mit, miért nem lehet megcsinálni, mi az, ami rossz az oktatási rendszerben. „Az igazi kérdés az, hogy mi az, amit meg tudunk csinálni, s ezt hogyan tegyük.”
Hangsúlyozza, nagyon nehéz dolga van a tanároknak, jogosak a panaszaik, rosszul fizetettek, túlterheltek, s ezért sokszor motiválatlanok. Nagy kár – véli -, hogy nem kötötték meg a pártok 1990. környékén azt az egyezséget, hogy az oktatás területét kiemelten és egységesen kezelik.
„Változtatni azonban sosem késő, főleg akkor nem, ha a változás elkerülhetetlen. Próbáljuk meg, ki-ki a maga területén, lehetőségei mértékében!” – tanácsolja végül Horányi.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Kolduló tanárok és folyamatos romlás – Ilyen a hazai oktatás helyzete egy új felmérés alapján
