Stepan és gazdája Franciaországban kapott menedéket, ahova hosszú és rögös úton jutottak el.
Ma már Franciaországban van az ukrán macskaceleb, Stepan és gazdája, akik Harkivból menekültek el. A macskáról a loveyoustepan című Instagram-oldalon jelennek meg tartalmak (összesen több mint 1,1 millió követője van), de az utóbbi napokban nem sok hír érkezett róla, illetve róluk.
Egyik újabb bejegyzésükben viszont arról írtak, hogy hosszú és rögös úton, de kijutottak Harkivból, illetve Ukrajnából. A macska gazdája szerint lakóhelyük közelében több rakéta is becsapódott, nekik azonban – csodával határos módon – nem esett bajuk.
A macska és gazdája két napra egy pincébe is leköltözött, ahol nem volt áram. A párosnak végül harkivi önkéntesek segítettek elhagyni a várost, vonattal. Ezzel 20 órát utaztak Lvivbe, ahol több órás sorban állást követően átkelhettek a lengyel határon. Innen aztán Franciaországba mentek, és itt is kaptak menedéket.
A Hezbollah cáfol, legalább ötven halottja van egy újabb orosz rakétacsapásnak - percről percre az Ukrajnában dúló háborúról
Sajtóhírek szerint kétszáz ukrán katona aludt egy dél-ukrajnai létesítményben, amit később rakétatámadás ért. A polgármester szerint nem volt idő riadót fújni. Egy nem megerősített információ szerint megszűnt a vasúti összeköttetés Fehéroroszország és Ukrajna között. Kövessék percről percre frissülő hírfolyamunkat!