Élet+Stílus hvg.hu 2022. március. 02. 10:14

Kiderült, mikor lesz a TV2-n az Elkxrtuk

Már több időpont is felmerült korábban, eddig azonban halasztották, végül a nemzeti ünnep előestéjét választották tévépremiernek.

Március 14-én, 21 órai kezdéssel kerül képernyőre a TV2-n az Elkxrtuk című fikciós elemekben bővelkedő, a 2006-os utcai zavargásokat feldolgozó, Kálomista Gábor nevéhez fűződő, hivatalosan politikai krimi műfajú mozifilm – tudta meg először a Media1, a dátum később a TV2 sajtószobájában is megjelent. A tavalyi év legnézettebb magyar filmjéről itt írtunk kritikát, a producer cenzúrát kiáltó sajátos marketingjéről itt.

Mint írtuk, a TV2 eredetileg januárra harangozta be a tévépremiert, de akkor az elmaradt. Később felmerült más időpont is, de tovább csúszott a 2006-os eseményeket erősen kormánypárti narratívával bemutató film.

A csúszás oka a Media1 információi szerint az volt, hogy Kálomista Gábor és a Megafilm előbb Erdélyben is be akarta mutatni a filmet moziban. Azóta a Vajdaságban is vetíteni kezdték a filmet.

A film korábban nagy botrányt okozott a mozipremier után, ugyanis kiderült, hogy középiskolásokat buszoztattak a vetítésre, ráadásul a film egyik hazugságát a Kossuth Rádió tényként közölte később. Emiatt az állami rádió kénytelen volt helyreigazítást közölni.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.