Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Minden idők legnagyszerűbb nehézsúlyú bokszolójának tartották. Abba is aligha lehet belekötni, hogy a legkarizmatikusabb bokszoló volt. A bátorság hajtotta, a szavakkal legalább olyan jól bánt, mint az ütésekkel. A világbajnoki címekkel járó ismertségét társadalmi ügyek szolgálatába állította. A hírnevét nemcsak a bokszolás, hanem a provokálás iránti tehetsége, a játékossága és az elhivatottsága is táplálta. Ma lenne 80 éves Muhammad Ali. Tíz meghatározó pillanattal és képpel emlékezünk rá.
Muhammad Ali Cassius Marcellus Clay néven született a Kentucky állambeli Louisville-ben, nevét az ókori római politikusról kapta, aki ellenezte a rabszolgaságot. A felmenői között egy ír is akad: dédnagyapja Írországból emigrált Amerikába, ahol egy felszabadított rabszolgát vett feleségül.
Az amerikai Délen Ali első kézből tapasztalta meg a faji megkülönböztetést. Amikor 12 évesen ellopták a biciklijét, egy rendőr tanácsára lement a bokszterembe, hogy meg tudja védeni magát. Az ökölvívás annyira magával ragadta, hogy 16 évesen félbehagyta addig sem zökkenőmentesen folytatott tanulmányait. A fiatalokat edző rendőr szerint azért emelkedett ki a többiek közül, mert sokkal több eltökéltség volt benne, mint a többi fiúban.
Sorra nyerte az amatőr mérkőzéseket, majd az 1960-as római olimpián félnehézsúlyban már az ő nyakába akasztották az aranyérmet. Igaz, először nem akart elutazni, mert félt a repüléstől, végül vett egy használt ejtőernyőt, és azt viselte az egész repülőút alatt. Szülővárosába hazatérve azt kellett tapasztalnia, hogy a faji megkülönböztetés miatt alig vesznek tudomást olimpiai bajnoki címéről. A legenda szerint felháborodásában az Ohio folyóba dobta a medált, a valóságban egyszerűen elvesztette, és később megkapta a másolatát.
Első világbajnoki címmérkőzését 1964-ben Sonny Listonnal vívta, és bár sok esélyt nem adtak az akkor még Cassius Clayként ringbe szálló Alinak, a hatodik menet után végül Liston volt az, aki feladta. Bár a világ már erre a győzelemre is felkapta a fejét, a visszavágó volt az, amely a legendák szintjére emelte Alit. Az 1965. május 25-én megrendezett meccsről még ma is rengeteget beszélnek. Minden idők leghíresebb ütését hozta ugyanis ez az összecsapás. Cassius Clay a visszavágóra már Muhammad Aliként érkezett, és egy menetre sem volt szükség, hogy őrült ünneplésbe fogjon: a csak fantomütésként emlegetett mozdulattal földre küldte Listont. Az ütést sokan nem is látták, akik mégis, azok nem hitték el, hogy hogyan kerülhetett tőle padlóra Liston. Mindenesetre a boksztörténelem leghíresebb fotója született meg a jelenetből, ahol Ali Liston fölé tornyosulva ordítja, hogy álljon fel.
A játéka felvillanyozó volt, a stílusa unortodox, minden más bokszolónál ellenállhatatlanabbul ötvözte a gyorsaságot, az ügyességet és az erőt. „Olyan gyors volt, mint a villám. Bevetettem ellene minden trükköt, amit csak tudtam, hogy kibillentsem az egyensúlyából, de ő túlságosan is jó volt” – mondta róla az egyik ellenfele, Tunney Hunsaker.
A személyisége, a pimasz önbizalma, az önazonossága rendkívüli vonzerővel ruházta fel. Nemcsak az öklével szórakoztatott, hanem a szavaival is, és a lélektani hadviselést is művészi szintre emelte. Ellenfeleit igyekezett már a mérkőzést megelőző szócsatákban elbizonytalanítani, nemritkán előre kijelentette, melyik menetben küldi padlóra őket, és az esetek többségében tartotta szavát. Előszeretettel hangoztatta az azóta már védjegyévé vált mondatot, mely szerint ő a legnagyobb: I am the Greatest! A mai napig idézik a másik elhíresült mondatát:
Ha valaki olyan nagy, mint én, nehéz szerénynek lenni.
Ugyanakkor megosztó figura is volt. Szupersztár, akit a hatvanas és a hetvenes években pellengérre állítottak a politikai, vallási és társadalmi meggyőződése miatt. Nem volt hajlandó bevonulni katonának a vietnámi háború idején, de ugyanígy nagy vihart kavart, hogy a kereszténységről áttért az iszlámra, csatlakozott a radikális Nation of Islam afroamerikai szervezethez, és a „rabszolga”-nevét, Cassius Clayt Muhammad Alira változtatta. Ezeket a személyes forradalmakat a társadalom konzervatív rétegei meglehetősen ellenségesen fogadták.
A bátorság sok formában végigkísérte az életét. Muhammad Ali iránti tiszteletet nemcsak a bokszolói tehetsége táplálta, hanem az is, hogy a profi sportolói karrierjét – és az ezzel járó dollármilliókat – kész volt feláldozni a háborúellenes meggyőződéséért. A bevonulás megtagadása miatt ötéves börtönbüntetésre ítélték, és bár óvadék ellenében szabadlábon maradhatott, útlevelétől és bokszlicencétől megfosztották, világbajnoki címét elvesztette. 1970-ben térhetett vissza a ringbe – győzelemmel. Karrierjének talán legnagyobb győzelmét azonban 1974-ben aratta George Foreman ellen Kinshasában. Az első menetekben a kötélre támaszkodva hagyta, hogy Foreman elpazarolja erejét a testét vagy a levegőt érő ütésekre, miközben folyamatosan heccelte: „Ez minden, amit nyújtani tudsz?” A mérkőzés közepén aztán átvette a kezdeményezést, és a nyolcadik menetben kiütötte holtfáradt ellenfelét.
A szókimondása, a karizmája miatt Muhammad Ali sohasem „csak” egy bokszoló volt. A faji büszkeség, a vallási meggyőződés, a politikai lelkiismeret és a belső erő jelképe lett, akit a popkultúra is magához ölelt. Visszatérő vendége volt a talkshow-knak, saját lemezt adott ki a gyorsan pörgő szövegeivel I Am the Greatest! címmel, Bob Dylan dalt írt róla, 1964-ben a Beatlesszel fotózkodott, szerepelt musicalben a Broadwayn, és az életéről készült filmben saját magát alakította. Készült róla rajzfilm és képregény is. A szakmában örök vita, vajon ki minden idők legnagyobb bokszolója, az viszont biztos, hogy a legtöbb könyv, film, sőt sláger Aliról született. 2021-ben csaknem egymillió dollárért keltek festményei egy árverésen.
Muhammad Ali bátorsága nemcsak a ringben vagy a politikai térben volt nyilvánvaló. Életének az egyik legbátrabb pillanata 1996-ban jött el, amikor ő gyújthatta meg az olimpiai lángot Atlantában. Meglepetés volt, a személyét titokban tartották a szervezők, az viszont az egész világ számára szemmel látható lett, hogy az bokszoló legenda beteg. Muhammad Alinál 1984-ben diagnosztizálták a Parkinson-kórt. Atlantában a keze remegett ugyan, de az arcán ugyanaz az eltökéltség látszott, mint amit a fénykorában szokhatott meg a közönség. Fiatalon az erő, betegen a méltóság jelképe lett. És közben nem szűnt meg inspirációnak lenni. 1999-ben pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az évszázad legjobb sportolójává választotta. 2005-ben megkapta a polgári személyeknek adható legmagasabb kitüntetést, az Elnöki Szabadságérmet, 2009-ben még részt vett az első afroamerikai elnök, Barack Obama beiktatásán. 2016. június 3-án egy phoenixi kórházban halt meg.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
