Élet+Stílus 2022. január. 15. 13:58

Tízezer méteres magasságban indult be a szülés a Qatar Airways gépén

A „csodababát” egy gépen utazó orvos segítette világra.

Kész szerencse, hogy a Qatar Airways Dohából Ugandába, Entebbébe tartó járatán egy orvos is utazott. A kanadai Aisha Khatibnak ugyanis felszállás után egy órával fontos feladata akadt: az egyik utasnál beindult a szülés. Amikor a hangosbemondóban megkérdezték, van-e orvos a gépen, Aisha Khatib először azt gondolta, hogy kritikus helyzet állt elő, valakinek például szívrohama van. Amikor közelebb fért a csoportosuláshoz, akkor látta, hogy egy előrehaladott vajúdással lesz dolga.

A kanadai doktornak akadt két segítője, egy onkológián dolgozó ápoló, illetve az Orvosok Határok Nélkül egyik gyerekorvosa, aki szintén a gépen utazott.

Miközben a repülőgép a Nílus felett haladt, a szülést sikeresen levezették, a kislányt az orvos után Miracle Aishának nevezték el. Amint felsírt a baba, az egész repülőgép tapsban tört ki.

Aisha Khatib visszatért Torontóba, ahol Covid-betegeket lát el.

 

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.