A román hatóságok szerint a textilmaszk olyan, mint ha semmi sem takarná az ember száját és orrát.
Romániában szombattól a lakáson kívül mindenütt kötelezővé válik az egészségügyi védőmaszk viselése, a textilből készült maszkokat azonban már nem fogadják el: aki olyat visel, ugyanúgy bírságra számíthat, mint az, aki egyáltalán nem takarja el az orrát és a száját – figyelmeztetett pénteken Lucian Bode belügyminiszter.
A bukaresti kormány január 8-tól kezdődően újabb 30 napra meghosszabbította a veszélyhelyzetet, és az omikron vírusvariáns gyors terjedésére, a fertőzöttek számának gyors emelkedésére hivatkozva ismét kötelezővé tette a sebészeti vagy az FFP-2-es szűrővel ellátott, orrot és szájat eltakaró, légzésvédő maszkok viselését a nyílt és zárt közterületeken.
A belügyminiszter szerint az intézkedés betartását ellenőrző rendőrök azokra is 2500 lejig (180 ezer forint) terjedő bírságot szabhatnak ki, akik textilből vagy műanyagból készült maszkkal mennek közösségbe, vagy a maszkot szabálytalanul viselik.
Romániát elérte a világjárvány ötödik hulláma, és a korábbi mutánsoknál sokkal fertőzőbb omikron vírusvariáns közösségi szinten terjed – jelentette be pénteki sajtóértekezletén Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint az esetszámok gyors emelkedése már a kórházakban is érezteti hatását.