Élet+Stílus hvg.hu 2021. október. 31. 19:35

Veszélyben a kemping a Szigetcsúcson

Egy híd építését is leállította a kormányhivatal Kisorosziban.

Komoly hullámokat vert, amikor nemrég több száz millió forintból terveztek strandot és egyéb fejlesztéseket megvalósítani a kisoroszi Szigetcsúcson (a Szentendrei-sziget északi csücskén), de végül természetvédelmi területté nyilvánították az érintett telkeket, így a beruházás nem indult el. Az új besorolás miatt autóval be sem lehet hajtani a területre, de például a fű kaszálásához, a horgászathoz, a közösségi és sportesemények rendezéséhez és a sátras, lakókocsis kempingezéshez is külön engedély kell. Márpedig jelenleg van egy kemping a területen, amelynek vezetője, Csatos Gergely azt mondta a 24.hu-nak, hogy arra várnak, hogy az önkormányzat meghatározza, milyen tevékenységet lehet ott folytatni.

Védetté vált a kisoroszi Szigetcsúcs, de ehhez észre kellett venni egy hibát

„A bolygó felmelegszik és élhetetlenné válik, akár már az unokáink számára, s hogy ez ne így legyen, vissza kell fogni a széndioxid-kibocsátást" - mondja Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport igazgatósági tagja. Az energiacég a nagy nemzetközi vállalatcsoport tagjaként úttörő szerepet játszik Magyarországon a fenntartható energetikai megoldások elterjesztésében, az e-mobilitástól, a napelemes rendszerek telepítésén át, egészen az évtizedekkel ezelőtt épített villamos hálózatok fejlesztéséig.

Molnár Csaba polgármester egy testületi ülésen arról beszélt, hogy mivel a Szigetcsúccsal együtt a Kis-Dunát és annak árterét is védett természeti területté nyilvánították, a megyei kormányhivatal leállította a Dunabogdány és Kisoroszi közé tervezett, mintegy 300 méteres gyalogos-kerékpáros híd tervezését is. Molnár azt is megígérte, hogy később nyilvánosságra hozza, „kik és milyen tevékenységet végeztek a Szigetcsúcs leállításának ügyében, és mekkora kárt okoztak ezzel a településnek”. Anyagi kár nem keletkezett, mert a kivitelező visszafizette az előleget a falunak, az önkormányzat pedig a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. Utóbbi vezérigazgatója, Guller Zoltán arról tájékoztatta a helyhatóságot, hogy a továbbiakban sem a rév fejlesztésében, sem a településkapu kiépítésében nem vállal szerepet az ügynökség.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.