Élet+Stílus hvg.hu 2021. október. 25. 10:50

Németh Szilárd kilátogatott egy forgatásra, Molnár Áron meg megkérdezte tőle, hogy milyen érzés magába szívnia egy kis kultúrát

A színész elmondása szerint erre Németh visszakérdezett, hogy "miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van?". Molnár közölte, hogy nem.

Szeptember vége óta forgatják a Hadik, a leghuszárabb huszár című kalandfilmet Trill Zsolt főszereplésével, mellette többek között Szabó Győző, Molnár Áron, Horváth Lili, Julia Jakubowska, Reviczky Gábor, valamint Trokán Péter színészek szerepelnek.

Németh Szilárd fideszes politikus kilátogatott a forgatásra, Molnár Áron, a noÁr alapítója pedig rögtön odament hozzá, hogy feltegyen néhány kérdést. Németh Szilárd az esetet úgy kommentálta a Facebookon, hogy

„a forgatáson a Gvadányi Józsefet játszó Molnár Áron is elém pattant, hogy bebizonyítsa - Hadik jobbkezének szerepe és szelleme ellenében - milyen jól bebiflázta a rólam szóló baloldali szövegkönyvet is. Szerintem egy ilyen fiatal és tehetséges színésznek minden szempontból hasznosabb lenne, ha a forgatási szünetekben inkább Petőfi Gvadányi-versét vagy a falusi nótárius budai utazásáról szóló könyvecskét böngészné, s nem a gyurcsányi pártpropagandából töltekezne.”

Molnár Áron videóban tette közzé beszámolóját az esetről. „Találkoztam ma egy forgatáson Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével. Jó napot – kezdtem egy kézfogás után, Molnár Áron vagyok, Gvadányi Józsefet játszom ebben a filmben. Milyen érzés magába szívnia egy kis kultúrát?”

Molnár szerint erre Németh visszakérdezett, hogy

miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van?

Mire Molnár közölte, hogy nem.

A színész elmondása szerint ezután egy kis csend következett, amit ő tört meg, és azt mondta Németh Szilárdnak, amit ő mondott a Népszabadság beszántásakor: hogy éppen ideje volt. „Pont ezt mondom én is, hogy épp itt van az ideje, hogy bedőljön a Fidesz rendszere.”

Molnár azt mondta, azért osztotta meg ezt a történetet, mert szereti a hazáját, és mert a politikusoknak szembesülniük kell a tetteik következményével, és azzal, hogy ezeket a választók nem fogják szó nélkül hagyni.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.