Élet+Stílus hvg.hu 2021. augusztus. 31. 15:07

Megölték az alpakát, amelynek a kivégzése ellen százezer brit tiltakozott

Geronimo szarvasmarha-tuberkulózisban szenvedett, ezért döntöttek a leölése mellett.

Hiába tüntettek az állatvédők közül vagy harmincan a Downing Street 10. előtt, és hiába írták alá több mint százezren a petíciót, hogy Geronimónak, az alpakának ne essen baja, az állatot végül a brit kormány állatorvosai elaltatták.

Az alpakát kétszer tesztelték szarvasmarha-tuberkulózisra, és miután a tesztek pozitívak lettek, a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (Defra) elrendelte az állat kivégzését. 

Christine Middlemiss vezető állatorvos azt mondta, hogy "szörnyen szomorú helyzet" ez, és nyilván ameddig van más megoldás, a fertőzött állatokat nem altatják el, de ebben az esetben meg kellett hozni ezt a döntést "annak érdekében, hogy minimalizáljuk ennek az alattomos betegségnek a terjedését, és hogy végső soron megszüntessük ebben az országban a legnagyobb fenyegetést az állataink egészségere nézve" - fogalmazott.

Korábban megírtuk, hogy az állat tulajdonosa, Helen Macdonald, aki Új-Zélandról hozta el Geronimót, úgy gondolja, hogy a tesztek álpozitív eredményt mutattak. Még fellebbezési kérelmet is benyújtott a Legfelsőbb Bíróságra, hogy megmentse az állatát. A nő nemrég azt mondta: nem fogja megszegni a törvényt, amikor a Defra emberei elmennek hozzá, hogy kivégezzék Geronimót, de "nem fogja megkönnyíteni" a dolgukat.

Boris Johnson miniszterelnök szóvivője pár hete közölte, hogy a környezetvédelmi miniszter alaposan megvizsgálta az összes bizonyítékot az ügyben, és Geronimo állapotát egy specifikus, megbízható és hitelesített teszt segítségével ellenőrizték, így lett a teszt kétszer pozitív.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?