A kormány elrendelte Geronimo kivégzését, sokak szerint ez hiba volt. Több mint százezer ember követelte egy petíció segítségével, hogy függesszék fel a végrehajtást.
Állatvédők és szimpatizánsok tüntettek a londoni Downing Streeten nemrég, hogy megmentsenek egy alpakát – írja a BBC.
Geronimót, az alpakát kétszer tesztelték szarvasmarha-tuberkulózisra, és miután azok pozitívak lettek, a brit környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (Defra) elrendelte az állat kivégzését.
Körülbelül harminc ember csatlakozott nemrég ahhoz a demonstrációhoz, amelynek útvonala a Defra westminsteri központjától a Downing Street 10-ig, azaz a kormányának székhelyéig tartott.
Az állat tulajdonosa, Helen Macdonald, aki Új-Zélandról hozta el Geronimót, úgy gondolja, hogy a tesztek álpozitív eredményt mutattak. A tüntetés csak a jéghegy csúcsa, korábban már több mint százezer ember írta alá azt a petíciót, amelyben felszólították Boris Johnson miniszterelnököt, hogy állítsa le Geronimo kivégzését. Johnson szóvivője viszont közölte, hogy George Eustice környezetvédelmi miniszter alaposan megvizsgálta az összes bizonyítékot az ügyben, ám a parancsot nem vonják vissza. A szóvivő szerint Geronimo állapotát egy specifikus, megbízható és hitelesített teszt segítségével ellenőrizték, így lett kétszer pozitív.
Tory minister Alok Sharma has been allowed to flought public health rules by visiting 30 countries in seven months without isolating, yet Geronimo the alpaca is facing death for standing in a field minding his own business
— Will Black (@WillBlackWriter) August 6, 2021
Petition to save his life belowhttps://t.co/2MaA4ABxuO pic.twitter.com/79xZwQQpD0
Macdonald a múlt héten elvesztette utolsó fellebbezési kérelmét a Legfelsőbb Bíróságon, hogy megmentse az állatát. A nő nemrég azt mondta: nem fogja megszegni a törvényt, amikor a Defra emberei elmennek hozzá, hogy kivégezzék Geronimót, de "nem fogja megkönnyíteni" a dolgukat.
A miniszterelnök apja, Stanley Johnson is csatlakozott az állat megmentésére irányuló kampányhoz. Az idősebb Johnson, aki korábban EP-képviselő volt, úgy véli, szükséges, hogy Eustice felfüggessze a végrehajtást, mert az állatot akkor tesztelték, amikor megérkezett az Egyesült Királyságba, és a pozitív eredmény is akkor született. Ugyan a tulaj szerint az eredmény álpozitív, a vizsgálat néhány évvel ezelőtt történt, Johnson szerint pedig egy beteg állat pedig nem élt volna túl öt évet.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: