Élet+Stílus hvg.hu 2021. június. 04. 13:43

Nem fogadta el Berki Krisztián a két és fél év börtönt a büntetőfékezéses ügyben

Júliusban tárgyalja majd a bíróság az ügyet.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott pénteken Berki Krisztián büntetőügyében, amelyben közúti veszélyeztetéssel, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálással vádolja az ügyészség.

A vádhatóság korábban úgy írta le az esetet, hogy Berki három éve a Pünkösdfürdő utcában autózott a BKK egyik autóbuszjárata mögött, amely a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt meg. Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a járművet, ami azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia mögé. Azután a megengedett sebesség túllépésével mégis sikerült neki az előzés, amely után visszatért a busz elé, intenzív fékezésbe kezdett, végül megállt.

Az ügyészség szerint a busz sofőrje a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést, utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat.

A buszban 2,5 millió, a Berki vezette Bentley-ben nagyjából 14 millió forintos kár keletkezett. Berkit az ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. Amennyiben Berki elismeri a bűncselekmény elkövetését, akkor a bíróság 2 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélje, 3 évre tiltsa el a közúti járművezetéstől, valamint a közügyek gyakorlásától.

Letöltendőt kértek Berki Krisztiánra a három évvel ezelőtti büntetőfékezése miatt

A buszban 2,5 millió, a Bentleyben mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a pénteki ülésen Berki Krisztián nem ismerte el a bűnösségét, így a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet. Berkit egyébként nem említik név szerint a közleményben, de az ügy leírásából kiderül, hogy róla van szó.

A tárgyaláson az ügyészség és a védelem képviselője is előterjesztette bizonyítási indítványait. Az utóbbiak közül egyet – amely arra irányult, hogy Berki vezetői engedélyét még az eljárás befejezése előtt adja vissza – a bíróság elutasította.

A következő tárgyalás július 12-én és 13-án lesz, akkor a vádlott, a tanúk és a szakértők meghallgatása várható.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.