A református zsinati elnökség szerint eléggé javul a járványhelyzet ahhoz, hogy május első vasárnapján már be lehessen engedni embereket a templomokba.
A református templomok május 2-i nyitását kéri a gyülekezetektől a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnökségi tanácsa.
Az elnökségi tanács szerdai határozatában a „javuló járványhelyzetre és az egyre nagyobb átoltottságra tekintettel” kéri a templomok május 2-i nyitását az egyház valamennyi gyülekezetétől. „Hosszú ideje vagyunk bezárva, sokan várjuk már azt a pillanatot, amikor ismét találkozhatunk közösségeinkben” - fogalmaztak.
Ugyanakkor felhívják az egyháztagok figyelmét arra, hogy a „járvány továbbra is velünk van”. A nyitást „józanul, megfontoltan, valamennyi járványügyi intézkedést szigorúan betartva” hajtsák végre – kérik.
Arra is figyelmeztetnek, hogy a hosszú gyülekezeti éneklés növeli a fertőzés kockázatát.