Élet+Stílus hvg.hu 2020. november. 30. 09:11

Havas Henrik elég durván beszólt Presser Gábornak

Az N1TV Havas megmondja című sorozat legújabb epizódjában reklámozta saját kötetét Havas Henrik úgy, hogy közben keményen beleszállt Presser Gáborba.

Havas Henrik a műsorában Presser Gábor most megjelent életrajzi könyvét vetette össze a saját, Benkő Lászlóról írt kötetével.

„Megjelent a Presser Gábor könyve most. Ő írta – nem kellett volna. Szóval, ő zenéljen. Nagyon jól zenél, de könyvet – na mindegy. Egyszer említi a Benkő Laci nevét. Egyszer. Komolyan” – mondta Havas, majd rátért a saját, sorban a 29. kötetére.

Ezután Molnár Györgytől, az Omega gitárosától (akit ő frontembernek nevez) idéz egy bekezdést: „Presser Gábort igazából nem tudom hova tenni, mert szerintem a rockzenéhez nem sok köze volt. Ő magasan képzett zenész, aki a zongoránál ült akkor is, amikor a többiek kint játszottak a téren, ahogy ezt meg is énekelte a Lokomotiv-dalban. Visszahúzódó személyiségnek nem mondanám. Ahogy a színpadon is láttad, ugyancsak előretüremkedő, önmagát mutogatni kívánó ember. Hogy világsztár lehetett volna? Angliában, amikor arról volt szó, hogy kint maradunk, ő volt az első, aki azt kérdezte: Mi lesz anyámmal a Dob utcában? – Aztán most meg az Andrew Lloyd Webberhez hasonlítja magunkat.”

Havas szerint Presser könyvéből az derül ki, hogy minden lány őt szerette, mindenki becsapta, mindenki anyagias volt, kivéve őt. „A szerzői jogdíjakkal az elején egészen más volt a helyzet, a Pici rátenyerelt a dalokra, 80–90 százalékig ő kaszálta be a pénzt. Az elején úgy működött, hogy hozzá ment a sok pénz, hozzánk meg a nem sok pénz” – folytatta Molnár gondolatait Havas.

Mint mondta, Benkő László nem volt hajlandó rosszat mondani Presserről, a felesége azonban nem jó szívvel emlékszik Laux Józsefre, Presser Gáborra meg Adamis Annára, ugyanis szerinte tisztességtelenül hagyták ott annak idején az Omegát.