Élet+Stílus hvg.hu 2020. november. 06. 09:51

Összeházasodott egy angol pár, White-Christmas lett a vezetéknevük

Ez ám az ünnepi családnév!

Mr és Mrs White-Christmas lett abból a párból, akik nemrég összekötötték az életüket - írja a BBC.
Tilly Christmas és Kieran White 12 éves korukban, az iskolában ismerkedtek meg, most mindketten húszévesek.
Tilly a BBC-nek elmondta: mindenképpen meg akarta tartani a nevet, hiszen épp az történik, hogy a férfinek, akihez feleségül megy, tökéletesen passzol a neve az övéhez.
A pár eredetileg júliusban akart összeházasodni, de a koronavírus miatt el kellett halasztani az eseményt.

Mr és Mrs White-Christmas lett abból a bridporti párból, akik nemrég összekötötték az életüket – írja a BBC.

Tilly Christmas és Kieran White 12 éves korukban, az iskolában ismerkedtek meg, most mindketten húszévesek.

Tilly a BBC-nek elmondta: mindenképpen meg akarta tartani a nevében a Christmast, hiszen a férfinek, akihez feleségül megy, tökéletesen passzol a neve az övéhez.

Tilly hozzátette, időbe telt, mire leesett nekik, milyen ünnepélyesen hangzik egymás mellett a nevük. A középiskolai bálon ébredtek rá a vicces párosításra, amikor a barátaik #WhiteChristmas hastaggel látták el a róluk készült fotókat.

The look of love ..... Bridport couple become Mr and Mrs White-Christmas https://www.bbc.co.uk/news/uk-england-dorset-54822289

Közzétette: Andy Brook – 2020. november 5., csütörtök

A pár eredetileg júliusban akart összeházasodni, de a koronavírus miatt el kellett halasztani az eseményt – most, a négyhetes zárás előtt megtartották a ceremóniát, tizenöt vendég részvételével.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.