Élet+Stílus MTI 2020. november. 03. 15:02

Nyolc év alatt ötven kilót hízott Kim Dzsong Un

Most 140 kiló, a dél-koreai hírszerzés szerint csak túlsúlyos, egyébként egészséges.

Nincs egészségügyi problémája Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek, eltekintve attól, hogy túlsúlyos, és nyolc év alatt ötven kilót hízott – közölte kedden újságírókkal a dél-koreai parlament egyik képviselője hírszerzési információkra hivatkozva.

Ha De Gjun azt követően nyilatkozott, hogy a nemzeti hírszerző szolgálat zárt ülésen tájékoztatást adott a képviselőknek. Ebből kiderült, hogy Kim Dzsong Unnak nincsenek komoly egészségügyi problémái, leszámítva a testsúlyfeleslegét.

A szolgálat feltételezi, hogy betegségnek nincs jele, csupán az elhízásnak, mivel testsúlya most 140 kilogramm.

Nyolc évvel ezelőtt, 2012 augusztusában még 90 kilós volt. Ez alapján évente 6-7 kilóval lett nehezebb – osztotta meg a felderítés értékelését a sajtóval a dél-koreai képviselő.

Kim Dzsong Un 2011-ben
NORTH KOREA TV / AFP
Kim Dzsong Un 2020-ban
STR / KCNA VIA KNS / AFP

A titkosszolgálat szerint a vezető túlsúlyossága nem jelent különösebben veszélyt egészségére, mivel még elég fiatal. A szolgálat ugyanakkor feltételezi, hogy Kim Dzsong Unt idén úgynevezett tarsalis alagút szindrómával kezelték, amely betegség fájdalommal, a lábujjak, a talp, a boka zsibbadásával jár, egyben járási nehézséget okoz.

Az észak-koreai vezető április 11-e és május 2-a között nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Hosszú ideig tartó hiányzása miatt olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy beteg. Húsz nappal később azonban megjelent és felkeresett egy műtrágyát előállító gyárat.

Kim Dzsong Un 2011 decemberében került hatalomra, miután meghalt az apja, Kim Dzsong Il.