A polgármester megkérte a híveket, hogy alaposan gondolják meg, elmennek-e a templomba a járvány idején.
Templomába invitálta a híveket egy szlovákiai katolikus pap, a misét vasárnap hajnali négy órára hirdette meg – adta hírül a Parameter.sk.
A portál azt írja, hogy a pap – aki egy pontosabban meg nem nevezett galgóci járásbeli település lelkipásztora – arra is felhívta a hívek figyelmét a Facebookon közzétett bejegyzésében, hogy a templomban megvásárolhatóak a 2021-es naptárak, illetve hogy hozzájárulhatnak a plébánia működéséhez, fél öttől pedig már áldozni is lehet.
A bejegyzés eljutott a rendőrökhöz is, akik még szombat este meglátogatták a papot, és megkérték, hogy tartsa be a kormány járványügyi előírásait, valamint az egyház ajánlásait. Nem sokkal később a helyi polgármester is megszólalt az ügyben, azt kérte a hívektől, hogy gondolják meg, akarnak-e misére menni az elszabaduló járvány közepén.
A pap végül megígérte, hogy nem tartja meg a szentmisét, a portál szerint tartotta is a szavát.
Az újabb szlovákiai járványügyi intézkedések értelmében legfeljebb hat ember vehet részt személyesen egy időben egy szentmisén, beleszámítva a celebráló papot is.