Megjött az ősz, felpörgött a járvány, ami pedig patthelyzet volt, az az is maradt. A szeptember úgy telt el, mintha egy helyben topogtunk volna, minden változott, de minden ugyanaz maradt, a párhuzamos valóságok pedig nem kerültek közelebb egymáshoz. Ez volt az elmúlt hónap az Élet+Stílus és a Kult rovatban.
Szeptemberben ketyegett le a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetőinek a felmondási ideje, a búcsú – ahogy az elvárható – teatrális volt. Az utolsó napjukon Bagossy László, Balázs Gábor, Gáspár Máté, Karsai György, Németh Gábor, Novák Eszter és Upor László fáklyákkal állt őrségben a Vas utcai épületnél, miközben több mint száz hallgatójuk állt ki a szakadó esőben a tiszteletükre. Vastaps és néma csend.
Amikor néhány héttel korábban Bagossy Lászlóval próbáltuk megfejteni, hogy a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium miért igyekezett mohón megsemmisíteni az egyetem önrendelkezését, az SZFE Színházművészeti Intézetének akkor még felmondási idejét töltő vezetője azt gondolta:
Talán a kiépült erőfölény barbár eufóriája. A hatalom emberei ma már házról házra járnak – bárkit, aki nem tetszik nekik, kirángathatják az intézményeiből, épületeiből, üzleteiből.
A színművészetis hallgatók akciói, épületfoglalása az egyik alapköve annak, hogy a jelenlegi oligarchikus hatalom egyszer megbukjon.
Ha gondolkozó ember vagy, veszélyt jelentesz Lukasenkára, mindegy hogy festő, író vagy újságíró vagy. Ha akár egy paragrafusnál hosszabb szöveget olvastál életedben, és nem osztod, hogy az elnöki hokicsapat az ország elmúlt 26 évének legnagyobb sikere, szintén veszélyt jelentesz. De akkor is, ha békés tüntetésen veszel részt, könyveket írsz, eseményeket szervezel vagy csak biciklizel.
Hogy veszélyt jelenthet bármire vagy bárkire is egy mesekönyv, azzal a Meseország mindenkié című kötet írói és szerkesztői nyilván nem számoltak, de azzal sem, hogy mire képes Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője, ha kicsit a szavazóinak kell játszania. Például arra, hogy szó szerint ledaráljon egy meséskönyvet. Mesék így talán még soha nem tematizálták az országot, mint ezek a befogadásnak és a sokszínűségnek teret adó történetek.
És persze szó esett arról, hogy a a politikai célú könyvrombolás Magyarország és Európa legszégyenletesebb történelmi emlékei közé tartozik. De ki kellett mondani azt is, amit Szél Dávid pszichológus tett meg a cikkünkben:
Homoszexualitásra senkit nem lehet nevelni, könyvvel, mesével rávenni, ebből következően kinevelni sem lehet senkit belőle.
Dúró Dóra darálása óta egyébként nagy sikere van a könyvnek, a boltokból viszik, mint a cukrot, az egyik online toplistán pedig pillanatok alatt az első helyre került.
Sok szülő nem gondolt arra sem, hogy egy nyári tábor bármiféle veszélyt jelenthet, de úgy tűnik, a valós veszélyekről sokkal nehezebb beszélni. Sipos Pál legendás nyári táborainak a résztvevői például csak évtizedek múlva ismerték fel vagy rakták össze, hogy mi történt azokban a kalandos és felejthetetlen hetekben, hogy a jófejség és a karizma súlyos visszaéléseket és bántalmazásokat takart el.
Az ő emlékeikből született meg a Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm, amelynek a rendezője a több éves, érzelmileg megterhelő munka után is bizonytalan abban, hogy vajon az azóta visszavonulva élő Sipos Pál képes-e felismerni, hány élet ment tökre a táboraiban.
A Láthatáron Csoport mindeközben annak érdekében készített színházi nevelési előadást az iskolai bántalmazásról, hogy újabb életek ne menjenek tönkre. Az aktív nézői részvétellel dolgozó produkcióban az alkotók igyekeznek egyértelművé tenni, miért életbevágóan fontos, hogy se a felnőttek, se a gyerekek ne nézzenek félre, ha bullyinggal találkoznak. Mert nincs olyan, hogy az nem az ő ügyük.
Érdekes módon nagyon sokan érzik saját ügyüknek egy olyan ember sorsát is, akihez inkább csak a sztárság kötelékén keresztül kapcsolódhattak. Britney Spears hiába keres dollármilliókat, nem rendelkezik a pénze, sőt a mindennapi döntései felett sem, ugyanis 12 éve, a bulvársajtó által alaposan dokumentált összeomlása óta gondnokság alatt van. A Britney Spears életét alapjaiban meghatározó jogi megállapodás körül olyan sok a titkolózás, hogy a rajongói és néhány jogvédő szerint az énekesnő valójában visszaélés áldozata. Hogy kiszabadul vagy kiszabadítják-e ebből a helyzetből, az egyelőre nem világos.
A szabadulás egy másik formája is szóba került ebben a hónapban a Nincs parancs! című dokumentumfilmnek köszönhetően. A Vasfüggöny lebontása, az új Európa megszületése nagy horderejű politikai változásként vonult be a történelemkönyvekbe és a saját emlékeinkben is így él talán, de ez a film megmutatja, hogy a történelmet sokszor az egyes emberek személyes döntései alakítják. Például egy magyar alezredes Sopron mellett és egy német alezredes Berlinben.
A személyes döntések következményeit járja körbe egy másik dokumentumfilm is, amelyet az elmúlt hónapban láttunk. A Challenger űrsikló utolsó tragikus repülésének a történetét feldolgozó Netflix-produkció azokat állítja a középpontba, akiknek a döntése nyomán az űrrepülő elindulhatott végzetes útjára. Ki mit tartott még „észszerű kockázatnak”? És hogy gondolja most, 36 évvel később? Egyáltalán, az önmagában veszélyes űrrepülésnél mit is jelent a kockázat? Hogyan lehet élni egy ilyen döntés után? És úgy általában: feláldozható-e hét ember élete a tudomány érdekében?
Ha kevésbé nyomasztó kérdéseken merenge, akkor ajánljuk figyelmébe minden idők tíz legjobb zenei albumának a listáját, ha pedig inkább a szerelem foglalkoztatja, akkor két megközelítést is tudunk javasolni: egy habosat és egy misztikusat.
És még mielőtt magunk mögött hagynánk ezt a hónapot, el kell köszönnünk két óriástól is.
Mitől volt óriás Ruth Bader Ginsburg?
Hihetetlenül okos volt, elképesztő, már-már emberfeletti munkabírással. Ráadásul Ruth Bader Ginsburg nemcsak a jogtudomány óriása volt, hanem a mémeké is, amelyek megkérdőjelezhetetlen liberális akcióhőssé tették ezt a nyilvánosság előtt visszafogott, csendes nőt. Az amerikai legfelsőbb bíróság 87 éves korában elhunyt tagja hatalmas űrt hagy maga után.
Jirí Menzel halálával lezárult egy korszak, amikor még tudtunk nevetni magunkon
Szeretnivaló, önmagát lustának kikiáltó ember, nagy európai humanista. Egy véletlen folytán lett - mellesleg Oscar-díjas - filmrendező, aki nem nagyon szeret moziba járni, és olyan sokat dolgozott Magyarországon, hogy köztársasági keresztet is kapott. Jiří Menzel filmjei és szellemisége tovább él, még ha legendás barátja, Szabó István szerint le is zárult egy korszak a halálával.