Élet+Stílus hvg.hu 2020. október. 01. 11:15

Nagyot változik az időjárás a hétvégén, akár 10 fokkal is melegebb lehet

Szombaton egy időre visszatér a nyár, de vasárnap újabb hidegfront érkezik.

Csütörtökön még nem számíthatunk érdemi változásra az időjárásunkban, többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a nyugati, délnyugati határvidéken lesz szakadozottabb a felhőzet, írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Többfelé várható eső, zápor, estig északkeleten jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk, az OMSZ figyelmeztést is kiadott három megyére.

Az élénk északnyugati, nyugati szél helyenként megerősödik, estére azonban jelentősen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul.

Péntektől kezdve azonban délies áramlással egyre melegebb levegő érkezik fölénk, átmenetileg megnyugszik időjárásunk.

Egyre többfelé elvékonyodik a felhőzet, de továbbra is sok magasszintű felhő lesz az égen, emellett gomolyfelhők is képződnek. Északkeleten ugyanakkor kisebb körzetekben tartósan felhős maradhat az ég. A csapadékhajlam csökken, csak néhol fordulhat elő zápor, esetleg zivatar. A déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

Szombaton viszont akár 30 fok is lehet.

A nap nagyobb részében fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel. A délután második felétől azonban a Dunántúlon erőteljes felhősödés kezdődik, és arrafelé egyre nagyobb területen várható zápor, zivatar, néhol heves zivatar sem kizárt. Főleg a Dunántúlon lesz viharos a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

A hét legvégén viszont ismét egy markáns hidegfront érkezik. Vasárnap hajnaltól nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, ezzel együtt megszűnik a csapadék, a Tiszántúlon ugyanakkor estefelé ismét megnövekszik a felhőzet, és újraképződik a csapadék.

A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos környéki lökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 20 fok között alakul a Tiszántúlon a magasabb értékekkel.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű.