Élet+Stílus MTI 2020. augusztus. 27. 19:33

Lefutotta egy lengyel pap a templom pénzével menekülő tolvajt

A tolvaj nem tudta, hogy egy maratonfutó eredt a nyomába.

Maratonfutó pap állította meg a templom pénzével menekülő tolvajt egy lengyelországi plébánián. Jakub Lechniak plébános épen a Kamionekben lévő Szent Teréz anya kápolna sekrestyéjében tartózkodott, amikor zajt hallott és észrevette, hogy eltűnt a templom adományokat gyűjtő doboza. Meglátta az ablakon át menekülő férfit és utánaeredt.

Amikor utolérte, a tettes eldobta a zsákmányt.

A pap értesítette a rendőrséget, a hatóságok a személyleírás és az iránymutatás alapján néhány percen belül el is fogták a 25 éves férfit, akit a plébánia közelében elkövetett négy rendbeli lopással és betöréssel vádolnak. A férfi beismerte tetteit.

Lechniak az elmúlt években több maratont is futott lengyelországi és európai versenyeken.

(Képünk illusztráció.)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Minden hír a koronavírus-járványról