Élet+Stílus MTI/hvg.hu 2020. augusztus. 04. 18:01

Ismét megnyílt az Instagram Múzeum Brüsszelben

Tavaly kísérleti jelleggel már fogadtak látogatókat, a nagy siker miatt idén augusztustól folyamatosan megtekinthető a sajátos tárlat.

Augusztus elsején megnyílt a világ legnagyobb Instagram-múzeuma Brüsszelben. A honlap szerint a Smile Safari a világ legnagyobb TikTok múzeuma is egyben.

A látogatók nem (csak) a kiállítási tárgyakban gyönyörködhetnek, inkább Insta-élmények gyűjtése a cél. A Smile Safariban ki lehet próbálni, milyen modellként kifutón járni, zsonglőrködni egy cirkuszban, esetleg egykeréken egyensúlyozni egy motoron, később pedig az élményt meg lehet osztani a követőkkel.

2019 októberében már három hónapra megnyitották a múzeumot, ezalatt 30 ezren látogattak el a Smile Safariba, augusztus elsejétől viszont állandó jelleggel várják a látogatókat Brüsszel központjában – írja a The Bulletin.

Idén bővítettek a TikTokkal, mert azt látták, hogy egyre több fiatal kezdi azt használni az Instagram helyett. A múzeumban videót is lehet készíteni, hogy minél inkább interaktív legyen az élmény.

A kiállítás szervezője, Hannes Coudenys elmondta, hogy az Egyesült Államokban már látott hasonló kezdeményezést, ezért nyitotta meg a Smile Safarit.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.