Senki sem tud nála jobban beinteni.
Súlyos vérmérgezés következtében veszítette el péniszét a 45 éves Malcolm MacDonald. A brit férfinek új nemi szervet készítettek az orvosok, azt azonban a bal alkarjára ültették be.
A szokatlan elhelyezés ideiglenes: a páciens ágyéka a pénisz elkészültekor még túl rossz állapotban volt a fertőzéstől, de az új szervet valahova fel kellett tenni, és ez még mindig jobb, mintha a homlokán lenne. A mesterséges péniszt később fogják a helyére átültetni, de addig is működik a keringése és gyógyulnak rajta a varratok.
Az orvosok előbb kiemeltek egy eret Malcolm testéből, majd eköré a karjáról vett bőrből hajtogattak péniszformát, megőrizve a vérkeringést és az idegeket. A következő lépésben ellátják majd egy csővel, és a megmaradt húgyvezetékre ültetik, így használható lesz vizelésre. Ezenkívül lesz benne egy implantátum, amely egy kézipumpa segítségével lehetővé teszi a merevedést – természetesen ezek a funkciók már az eredeti helyen lesznek elérhetők.
MacDonald a Sunnak beszélt a betegségéről. A fertőzés előbb az ujjait és a lábujjait színezte feketére, majd a péniszét is. Ekkor már sejtette, mi következik. Aztán egy napon egyszerűen leesett, ő pedig felvette a padlóról, és a szemetesbe dobta. A kórházban csak annyit tudtak tenni, hogy a maradványt elvarrják. MacDonald ezután alkoholista lett, és elzárkózott a világtól, amíg háziorvosa fel nem hívta a figyelmet David Ralph munkásságára. Ralph egy londoni kórház professzora, akit a hasonló rekonstrukciós műtétei nyomán "péniszmesterként" tisztelnek.
A két évig tartó eljárás 50 ezer fontba (20 millió forintba) kerül, amit a brit egészségbiztosítás fedezett.
MacDonald a jelenleg a karján lifegő növendék péniszt Jimmynek becézi, hosszú ujjú inggel takarja, és ha kérdezik, mi az a dudor, azt mondja, hogy a diktafonja. Ez furcsán hangzik, de még mindig könnyebb elfogadtatni, mint a valóságot.