Élet+Stílus hvg.hu 2020. június. 04. 10:02

Károly herceg: Szerencsésen megúsztam a koronavírust

A wales hercegi a járvány kapcsán arra figyelmeztetett, hogy nem lehet úgy kizsákmányolni a környezetünket, mintha nem lenne holnap.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

A brit trónörökös még márciusban fertőződött meg a koronavírussal, de a szintén fertőzött Boris Johnson brit kormányfővel ellentétben, akit egy ideig az intenzív osztályon kellett ápolni, miután megbetegedett, Károly herceg viszonylag enyhe tünetekkel túlesett rajta.

A 71 éves – vagyis veszélyeztetett korban lévő – walesi herceg a Sky Newsnak azt mondta, szerencsés volt, de meg tudja érteni, hogy más fertőzöttek min mennek keresztül.

„Különösen együttérzek azokkal, akik elvesztették a szeretteiket és nem tudtak ott lenni velük. Számomra ez az egyik legrettenetesebb dolog” – mondta.

Károly herceg hét napott töltött karanténban Balmoralban. A feleségét, Camillát is tesztelték, de ő nem kapta el a fertőzést.

A trónörökös azt mondta, ez után a tapasztalás után még elszántabban fog küzdeni azért, hogy a természet visszakerüljön a gazdaság középpontjába, mert nem lehet úgy kizsákmányolni a környezetünket, mintha nem lenne holnap. Ha nem tanulunk a járványból, hasonló veszélyek fognak leselkedni ránk a jövőben is – figyelmeztetett. „Minél inkább tönkre tesszük a természetet, minél jobban elpusztítjuk a biodiverzitást, annál inkább kitesszük magunkat ennek a veszélynek” – mondta Károly herceg.

 

hvg360 Szentirmai Áron 2025. május. 10. 10:00

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Az elmúlt években drasztikusan visszaszorult a sportolás közben bekövetkező szívhalál, miközben évtizedek óta stagnál a hirtelen szívleállás gyakorisága. Minek köszönhető ez a fordulat? Mekkora terhelést jelent a sportolás a szívnek, edzhetjük-e a vért pumpáló szervet, és miért gyakoribb a hirtelen szívleállás az amatőr sportolók körében? Hogyan sportoljunk, ha szívproblémáink vannak, kockázatos-e kávét inni edzés előtt? Három kardiológussal beszélgettünk.