Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Egyesült Államokban megint kiderült, hogy kínos és veszélyes tud lenni, ha fehérként kritizálja az ember – látszólag nem faji alapon – a nem fehér embertársait. Kis kultúrharc-körkép kommentháborúval, bónusz kutyasétáltatással.
Még hogy a karanténban nem történik semmi! A kultúrharc köszöni szépen, négy fal között is ki tud bontakozni, hála a közösségi oldalaknak, ahol az elmúlt napokban kis túlzással élve zabált fel az internet két hírességet, akiknek a legtöbbet előrángatott paraméterük az, hogy fehérek és nők.
Lana Del Reyről és Alison Romanról van szó, és mivel a történeteikben van némi átfedés, előkerül egy bizonyos Karen is, de mindenkit bemutatunk és mindent elmagyarázunk, és a végén talán közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi köze az ő kultúrharcuknak a bújtatott rasszizmus kigyomlálásához.
A törékeny nő megpróbáltatásai
Lana Del Reyt feltehetően pont nem kell bemutatni a kicsit enervált, kicsit túlvilági, kicsit túl érzelmes dalok rajongóinak, továbbá a két évvel ezelőtti Sziget fesztivál látogatóinak. Az énekesnő eddig főként az egyedi hangszínével hívta fel magára a figyelmet, az elmúlt napokban viszont sikerült a véleményét is megosztania.
Del Rey az Instagramon tett közzé egy hosszabb eszmefuttatást a kritikusait kritizálva, a bejegyzés azonban nagyon gyorsan az elefánt és a porcelánbolt képét idézte meg. A Kérdés a kultúrához címmel közzétett vádaskodásban azt az őt többször érő vádat próbálta meg kikezdeni, hogy a dalaiban vonzó színben tünteti fel az abúzust, és aláássa a feminizmus ügyét. Egyúttal bejelentette azt is, hogy az új albuma szeptember 5-én jelenik meg, de ez valahogyan már senkit sem érdekelt, miután az internet felfedezte, hogy Lana Del Rey szinte csak színesbőrű kollégákat vont be a saját kis kultúrharcába.
„Most, hogy Doja Catnek, Arianának, Camilának, Cardi B-nek, Kehlaninak és Nicki Minajnak és Beyoncénak is mind volt slágerlistavezető dala arról, hogy milyen szexik, hogy nincs rajtuk ruha, dugnak, csalnak, stb. – kifejezhetem végre magam, és énekelhetek megint arról, hogy milyen széppé tesz a szerelem még akkor is, ha a kapcsolat nem tökéletes, vagy a pénzért táncolásról – vagy bármiről, amiről csak akarok – anélkül, hogy keresztre feszítenének vagy azt mondanák, hogy vonzóvá teszem az abúzus?” – tette fel a vitaindítónak szánt kérdését. És a vita elindult.
A rajongói egyrészt értékelték, hogy vállalja véleményét, sokan viszont nem tudták figyelmen kívül hagyni, hogy a nem fehér kollégáin kérte számon a sikereiket (sehol egy Taylor Swift, egy Lady Gaga vagy egy Billie Eilish), ami az értelmezésük szerint azt is jelentette, hogy Del Rey a fehér privilégiumainak kényelmes szemszögéből fogalmazta meg a mondanivalóját, onnan pedig nehéz észrevenni például, hogy a felsorolt pályatársai milyen keményen megdolgoztak, sőt megküzdöttek a sikerért. És, hogy az ő küzdelmük nem hasonlítható egy, a bőrszíne miatt előnyből induló fehér előadó küzdelmeihez.
Nem is szólva arról, hogy kritikákból nekik is bőven kijutott, és sokan komoly ellenszélben (mondjuk, halálos fenyegetéseket kaptak)jutottak el oda, ahol most vannak, és ahol például Lana Del Reynek szemet szúrnak. Vagyis az énekesnő
valami olyasmire panaszkodik, amire nem kellene és nem illene, csak ehhez látnia kellene a saját kiváltságos helyzetét, például azt, hogy az amerikai társadalom és a zeneipar jelenlegi berendezkedése szerint a bőrszínéből adódóan nála van az előny.
Csakhogy Del Rey aztán, mintha a kommunikációs stábját szabadságra küldte volna, folytatta a posztolást, és próbálta megértetni, hogy ő nem „nem feminista” és nem rasszista, csak az van, hogy ez a kultúra néhány olyan törékeny nőnek, mint ő nem engedi, hogy hallassa a hangját, de nyilván, minél többször mondja valaki, hogy nem rasszista, annál gyanúsabb lesz, és az énekesnő valóban egyre nagyobb felületet adott a támadásra.
Szemére vetették, hogy kitartóan az áldozat szerepében tetszeleg, annak ellenére, hogy kivételezett helyzetben van, kereskedelmi és kritikai sikereket is arat. Ezt a narratívát a cikkünk megjelenésig azóta sem sikerült más irányba terelnie, mint ahogy a nevesített pályatársak sem reagáltak.
Fehér séfnek való vidék
Alison Roman neve talán (még) kevésbé ismert, de legalább akkora ügyet sikerült generálnia, mint Lana Del Reynek azzal, hogy egy interjúban nekiment korunk két, talán legnagyobb életmód-istennőjének, Chrissy Teigennek és Marie Kondónak – bár feltehetően nem úgy tervezte, hogy majd ezzel azonosítják be.
A séfből főzőcelebbé lett Alison Roman ugyanis épp népszerűsége eddigi csúcsán volt a karantén idején. Az eddig is virális potenciállal rendelkező receptes videói a karanténba szorult tömegeknek jelentettek kapaszkodót. A New York Timesban kéthetente megjelenő rovata mellett ezek a YouTube-videók tették igazán népszerűvé – teljesen jogosan. Erős karizmája van, profi, mégis laza a jelenléte a kamera előtt, nincs benne semmi megjátszottság, nem veszi komolyan magát, de komolyan veszi a főzést, és képest nevetni magán. Ehhez jön az, hogy a receptjei egyszerűek és nagyszerűek. Vagyis minden adott volt, hogy a karrierje nagyot íveljen felfelé, de aztán jött egy interjú, a szabadszájúsága pedig most visszaütött.
Az interjúban ugyanis megpróbálta felvázolni a terveit a jövőre nézve, és ehhez az elhatárolódást választotta két – történetesen ázsiai származású – nőtől, a rendrakásból birodalmat építő Marie Kondótól, és a frappáns Twitter-bejegyzések és az étvágygerjesztés koronázatlan királynőjétől, Chrissy Teigentől (John Legend feleségétől). Alison Roman azt mondta, hogy mind a ketten elárulták a saját elveiket azzal, hogy a hírnevüket pénzre váltották – mintha nem így működne a kapitalizmus. Kondo a saját termékeivel (amelyek Roman szerint szembemennek a rendrakás filozófiájával, hiszen minek annyi cucc), Teigen pedig azzal, hogy a receptjei köré egy teljes kontentfarmot épített, az pedig egyenesen elborzasztó, hogy a nevével fémjelzett konyhai termékeket az egyik üzletláncban árulják – mondta Roman, aki hamarosan a nevével fémjelzett termékekkel akar piacra lépni.
Alison Romannak is a szemére vetették, hogy két nem fehér kollégát sikerült kipécéznie a kapitalista vállalkozásaik miatt, és például eszébe sem jutott Gwyneth Paltrow, pedig ő aztán megdolgozott a kritikákért, és persze mindez rögtön azt is jelenti, vonták le sokan a következtetést, hogy a séfceleb rasszista. Roman privát és nyilvános bocsánatot is kért, de ez nem tűnt elégnek, ezért hosszú bejegyzésben filozofált arról, ami Lana Del Reynek azóta sem esett le: a fehér privilégiumáról. Arról, hogy innen nézve a faji érzékenységeket nem figyelembe venni micsoda luxus, vagy arról, hogy a séfszakma és a főzőcelebek világa kinek engedi meg a sikert és kinek nem. A bejegyzéséből úgy tűnt, hogy kész kemény munkát fektetni ennek a vizsgálatába, így a dühös szóváltások után ebből akár még konstruktív vita is kerekedhet. Teigen egyébként már megbocsátott.
A Karenek világa
A fehér privilégium nézőpontja természetesen nem kizárólag a nőké, mint ahogy a rasszizmus sem női felségterület, ami viszont ezt a két ügyet egy vitává gyúrta, az egy érdekes amerikai kultúrmém, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend a közösségi oldalakon, képes ugyanis egyetlen keresztnévben összesűríteni egy nagyon összetett társadalmi jelenséget. Ez a név a Karen.
A szótári meghatározása szerint a Karenek azok az emberek, akik felháborodnak, ha a dolgok nem úgy mennek, ahogy ők szeretnék, akik azonnal kihívják az üzletvezetőt, hogy panaszkodjanak. Mindent a saját jogosultságuk szemszögéből néznek, és ennek megfelelően cselekszenek.
A tipikus Karen egy fehér nő, a Karensége pedig olyan jellemző helyzetekben jön elő, amikor például a fekete személyzetet kritizálja, aztán mocskolódó kommenteket ír a Facebookra. Járvány idején pedig úgy gondolja, neki jár az, hogy maszk nélkül vásárolhasson a boltban, és kijárási korlátozás idején is szabadon mozogjon.
A Karen-attitűdben a „nekem jár” meggyőződése keveredik a látens rasszizmussal, az önzőség a panaszkodási hajlandóssággal.
Lana Del Rey és Alison Roman is megkapta a Karen címkét, és épp, hogy kezdett eldurvulni a vita körülöttük, amikor színre lépett a tökéletes Karen, és ellopta előlük a show-t: egy bizonyos Amy Cooper, aki rendőrt hívott a New York-i Central Parkban madarakat tanulmányozó fekete férfira, Christian Cooperre (a névegyezés véletlen), amiért az rászólt, hogy tegyen pórázt a kutyájára.
Oh, when Karens take a walk with their dogs off leash in the famous Bramble in NY’s Central Park, where it is clearly posted on signs that dogs MUST be leashed at all times, and someone like my brother (an avid birder) politely asks her to put her dog on the leash. pic.twitter.com/3YnzuATsDm
— Melody Cooper (@melodyMcooper) May 25, 2020
A Karenség egyik ismertetőjegye volt sokáig, hogy a jogosultságuk szellemében másokat megalázó, adott esetben veszélybe sodró panaszosok – fehérek lévén – következmények nélkül űzhették ezt a fajta viselkedést, legfeljebb elkezdték Karenezni őket. Ez az elmúlt időszakban mintha változna. Alison Roman rovatát egy időre felfüggesztették a New York Timesban, és bár felvetődött az is, hogy távozik, a lap szerint a rovat csak átmenetileg szünetel. Lana Del Reynek egyelőre csak a kommentekkel kell megküzdenie, de például a Central Parkban kareneskedő Amy Cooper elvesztette az állását az incidens után, és még a kutyáját is le kellett adnia egy menhelynek, miután az állat majdnem megfulladt, miközben ő rendőrt hívott a fekete férfira.
A Karen-mém mintha új életre kelt volna, és mintha következményekkel kezdené rávenni az érintetteket arra, hogy önvizsgálatot tartsanak, és megértsék, hogy a saját fehér privilégiumaik tulajdonképpen egy rendszerhiba – a rasszizmus – eredményei. Mert akkor talán az is világosabb lesz, hogy ez a rendszerhiba kinek nehezíti meg az életét és kit tesz áldozattá.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Joe Biden lehetetlen próba elé állítja a Me Too mozgalom hőseit
