Élet+Stílus MTI 2020. április. 30. 10:10

Szövetségi vizsgálat indult Harrison Ford ellen

Légiközlekedési szabálysértés gyanúja miatt nyomoznak a színész után.

Harrison Ford ellen vizsgálat indult légiközlekedési szabálysértés gyanúja miatt
Hawthorne, 2020. április 30., csütörtök (MTI/AP) - Szövetségi vizsgálat indult Harrison Ford ellen, mert a filmsztár, aki tapasztalt pilóta, a múlt héten egy kisgéppel szabálytalanul keresztezte egy másik repülő útját egy Los Angeles-i repülőtérre való leszállásakor.
Ford pénteken landolt a Hawthorne Repülőtéren, ám szóvivője tájékoztatása szerint a leszálláskor az irányítótoronytól kapott instrukciókat félreértette, ezért keresztezte egy másik gép útját a kifutón.
"Azonnal elismerte a hibáját, és elnézést kért az irányítótoronytól. Személyi sérülés nem történt és az ütközés veszélye sem állt fenn" - tette hozzá Ina Treciokas szóvivő.
A szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) szerdán Ford nevének említése nélkül számolt be a történtekről. Mint közölték, egy kétüléses Aviat Husky kisrepülő vágott át a kifutón, miközben egy egy kilométerre lévő repülő éppen megállás nélküli leszállást és felszállást hajtott végre.
Az utóbbi években pilótaként több incidense is volt a 77 éves Indiana Jones-színésznek, aki évtizedek óta vezet repülőket, kisgépeket és helikoptereket is gyűjt. 2017-ben egy másik dél-kaliforniai repülőtéren véletlenül szintén rossz helyen landolt, és leszállás közben átrepült egy utasszállító fölött, amelynek fedélzetén 116 ember volt.
2015-ben a filmsztár megsérült, amikor egy II. világháborús géppel lezuhant egy Los Angeles-i golfpályára. A szövetségi vizsgálat megállapította, hogy Ford nem volt hibás a balesetben, azt motorhiba okozta.

Szövetségi vizsgálat indult Harrison Ford ellen, mert a filmsztár, aki tapasztalt pilóta, a múlt héten egy kisgéppel szabálytalanul keresztezte egy másik repülő útját egy Los Angeles-i repülőtérre való leszállásakor.

Ford pénteken landolt a Hawthorne Repülőtéren, ám szóvivője tájékoztatása szerint a leszálláskor az irányítótoronytól kapott instrukciókat félreértette, ezért keresztezte egy másik gép útját a kifutón.

"Azonnal elismerte a hibáját, és elnézést kért az irányítótoronytól. Személyi sérülés nem történt, és az ütközés veszélye sem állt fenn" – tette hozzá Ina Treciokas szóvivő.