Élet+Stílus hvg.hu 2020. április. 17. 12:31

Világbajnok magyar kézilabdázó harcol a koronavírus ellen ápolóként Franciaországban

Szabó Melinda már korábban is dolgozott az egészségügyben.

Szabó Melinda, a francia válogatottal 2003-ban világbajnoki címet szerző magyar származású kézilabdázó is segíti a francia egészségügyet a koronavírus elleni harcban: Lille-ben dolgozik ápolóként – írja az Index.

Szabó korábban ápolónőként dolgozott az Indiai-óceánon, Réunion szigetén, ahol tíz éven át az intenzív gyerekosztályon volt. Miután tavaly visszaköltözött Európába a gyerekeivel, a lille-i kórházban is a gyerekosztályon kapott munkát.

„Április elején minden a feje tetejére állt, felkészültünk arra, hogy nemcsak gyerekeket, hanem felnőtteket is fogadunk az osztályunkon. Előkészítettük a koronavírussal fertőzött felnőtteknek is a helyeket. Nem mondom, hogy soha nem sírtunk, miközben gyerekeket ápoltunk és mentettünk meg. Most egészen más jellegű a kihívás, keménynek kell lenni most is. A sportmúlt abban lehet segítségemre, hogy a meccsek miatt nagy nyomás alatt voltunk, ahogy most is. Sok erőt kívánok a hazai egészségügyben dolgozóknak" – mondta a sportoló a lapnak.

A Vasas egykori magyar válogatott kézilabdázója 1998-ban szerződött Franciaországba, ott ismerte meg későbbi férjét, és mivel nem került be az 1995-ös világbajnoki ezüstérmes, sem az 1996-os olimpiai bronzérmes magyar csapatba, országot váltott. Első nagy sikerét éppen Magyarország ellen érte el a 2003-as zágrábi világbajnoki döntőben, ahol a franciák győztek. Egy évvel később vonult vissza, miután 4. helyet szerzett a csapattal az athéni olimpián.

Szabó szeptember óta edzőként is dolgozik, korosztályos csapatnál.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.