Erős havazás nem, maximum hózápor fordulhat elő az ország egyes részein.
Hétfőn egyre inkább az ország keleti felén eshet, itt még nagy mennyiségű eső várható, nyugat felől viszont lassan megszűnik a csapadék, írja az Időkép.
Sokfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. Napközben 5-11 fokra számíthatunk. Nem lesz front térségünkben.
Kedden keleten, északkeleten lehet még csapadék, nyugat felől egyre többfelé kisüt a nap. Délután növekedhet meg újra a felhőzet, a Dunántúlon fordulhat elő kisebb eső, zápor. Erős marad az északnyugati szél. 6-11 fok közötti maximumok várhatók.
Karácsony első napján a felhőátvonulások mellett elszórtan alakulhatnak ki záporok. Az északkeleti hegyvidékeken a hajnali és esti órákban akár hózápor is előfordulhat. Sokfelé viharossá fokozódhat az északnyugati szél. Napközben 5-11 fok valószínű.
Karácsony másnapján napos idő ígérkezik, legfeljebb keleten lehet kevés zápor. Szeles marad az idő, a maximumok 4-8 fok között alakulnak. Pénteken csillapodik a szél, és pár fokot csökken a hőmérséklet. Előreláthatólag érkezik némi csapadék is, így néhol havas eső, havazás válthatja az esőt.