Élet+Stílus hvg.hu 2019. október. 02. 08:09

A Brexit miatt került pszichiátriára egy brit férfi

A népszavazás hozta elő a pszichózist – állapították meg egy elmezavarban szenvedő férfi orvosai.

Nem mindennapi orvosi esetről számolt be az Independent. Mint kiderült, most először megállapították, hogy a Brexit elmezavart okozott – egy esetben szó szerint.

Egy negyvenes éveiben járó brit férfi a 2016-os népszavazás hatására akut pszichotikus zavarokban kezdett szenvedni. A panaszai azzal kezdődtek, hogy a népszavazás után egyre több időt töltött a közösségi média használatával, majd tévképzetek kezdték el gyötörni. Csakis a politikára tudott gondolni, rettegett attól, hogy rasszista indíttatású támadások lesznek az országban, és egy idő után már állandó szorongásban élt, miközben alvászavarai lettek. A betegsége legrosszabb pillanataiban saját kezűleg próbált egy alagutat ásni a pszichiátria padlójában, hogy elbújjon a szégyen, illetve a megfigyelés elől.

Az orvosok arra jutottak: a férfi pszichózisát valóban a Brexit-népszavazás váltotta ki. Másfél évtizeddel ez előtt voltak már hasonló tünetei, akkor munkahelyi problémák hozták elő azokat. A tünetek a skizofréniához hasonlóak. De szerencsére egy antipszichotikus terápiával ezúttal is meg tudták szüntetni a tüneteket, így már el is hagyhatta a pszichiátriát, hamarabb, mint ahogy az ország elhagyja az EU-t.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.