Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Több mint fél évszázada van színpadon, rengeteg emlékezetes alakítással a háta mögött. Maximalista, alázatos és odaadó. A ma 75 éves Pogány Judit elképesztő sokoldalúságát próbáltuk megfejteni az eddigi életművén keresztül. Mert Pogány Judit mindent képes eljátszani.
Kislánykori álmomat, hogy színésznő legyek, több mint 15 éven át próbáltam elfojtani magamban. Akartam lenni csillagász, mérnök, erdész, utazó, árvaházi nevelőnő és leginkább állatkerti gondozó, de úgy alakult, hogy most mégis egy 54 éve tartó színészi pálya vége felé járok!
– ezt mondta Pogány Judit, amikor az Örkény Színház munkatársai nemrég megkérdezték tőle, mi lett volna, ha nem színész.
Gyermekkorában folyton színházasdit játszott, később a tanárai szúrták ki tehetségét, és szavalóversenyekre küldték. A színművészeti főiskolán az első rostán kiesett, erről a mai napig azt mondja, igazat ad a bizottságnak, hiszen „szürke kisegér, színészi hivatásra alkalmatlan jelenség volt”. Később – ha állatkerti gondozóként nem is – dolgozott forgalmistaként, bérszámfejtőként és adminisztrátorként is a kaposvári bíróságon. Az áttörést az 1965-os Ki mit tud? jelentette, ez után hívta segédszínésznek a Csiky Gergely Színház.
Első szerepét Zsámbéki Gábortól kapta a 1968/69-es évadban. Több száz darabos bohócgyűjteménye van, sőt, egy interjúban elmesélte, hogy sorra költöznek be szigetszentmiklósi házába a macskák, mert egész egyszerűen képtelen elkergetni őket. Egyszer a két sajátján felül még tizenkét cica szegődött mellé.
Több mint 160 színházi szerepe volt, csaknem ötven filmben, húsz tévéjátékban játszott, és persze rengeteget szinkronizált. Az életművét nagyon sok díj kísérte, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, az ország egyik legsokoldalúbb színésznője. Végignéztünk az életművén, és kiderült: tényleg ezer arca van, mindent képes eljátszani.
Aki Koltai kezére játszik
Pogány Judit még segédszínészként ismerkedett meg az akkor már társulati tag Koltai Róberttel, majd 1971-ben hozzá is ment feleségül. Harmincöt évig éltek együtt, ez idő alatt több közös munkájuk is volt. Amikor Koltai rendezőként is elkezdte ontani a keserédes filmvígjátékait, soha nem felejtett el feleségének sokszor csak mellék-, de mindig nagyon fontos szerepet találni. A Sose halunk megben például a nagybátyja által a vállfaüzletbe, valamint az „igazi életbe” beavatandó kamasz, Imre aggódó édesanyját játssza.
A film egyik legemlékezetesebb jelenetében a pályaudvarra kísérik ki férjével a gyereket, mielőtt elindul a nagy utazásra, és ott minden édesanya archetípusaként búcsúzik a legkülönbözőbb jó tanáccsal a fiától (amit persze ő maga is inkább csak remél, hogy majd betart a fiú). „Egy férfit kaptok vissza! De olyat, aki a jég hátán is megél!” – próbálja nyugtatni őt a Koltai által játszott nagybácsi. „Nem kell, Gyula, nincs jég!” – válaszol az édesanya.
A Sose halunk meg után sorra jöttek az újabb (kevéssé sikerült) Koltai-filmek, amelyeket sok szempontból lehetett kritizálni, ám Pogány Judit alakításai mindig emlékezetesek voltak. Legyen az a Szamba ripacskodó idős színésznője, az Ámbár Tanár Úr nyugdíj előtt is a csetlő-botló kollégára rástartoló tanereje, a Csocsó, avagy Éljen május elseje! szilárd párthűségű, hiperaktív igazgatónője, vagy a Megy a gőzös állomásfőnökének felesége, Bajuszné. Pogány Judit alakításai hibátlanok voltak a férje filmjeiben, ám azokat, sajnos, ez sem mentette meg. (Mint ahogy a házasságukat sem: épp a Megy a gőzös idején adta ki Koltai útját Pogány Judit.)
Hogy Pogány Juditért miért rajongunk, arra viszonylag könnyen tudunk magyarázatot adni. Pogány óriási empátiával közelít a teljesen hétköznapi, nem feltétlenül szép, mint inkább csúnyácska, esendő, naiv és egyszerű, de általában jószívű figurákhoz, akikben mégis van valami abszurd, de legalábbis tragikomikus. És aztán persze, a színész ezeket a karaktereket a sejtjeiig teszi magáévá.
A Legényanya Rozija – az anya, aki Józsit szült a Bélák közé – talán prototípusa is lehetne ezeknek a figuráknak: a fejkendős Rozi úgy társalog Istennel imádkozás közben, úgy gesztikulál, mintha legalábbis a szomszédhoz ment volna át tojásért.
Aki bármit csinál, az emlékezetes lesz
Pogány Judit bármilyen filmben, színdarabban tűnik is fel – legyen az akár egy kisebb mellékszerep egy gyengébb alkotásban –, az ő alakítása kivétel nélkül, mindig emlékezetes. Nehéz kiválasztani egyet vagy néhányat a szerepei közül, de most kénytelenek vagyunk megkísérelni ezt. 38 éves volt (már Jászai Mari-díjas színésznő), amikor például főszerepet vállalt akkori férjével, Koltai Róberttel, Tarr Béla egyik legnagyszerűbb filmjében, a Panelkapcsolatban. Mindketten olyan magával ragadó őszinteséggel húzták be a nézőt a leninvárosi házaspár mélységes drámájába, hogy játékuk máig felejthetetlen.
Persze, ez részben Tarr Béla érdeme is. A fekete-fehér, lakótelepen játszódó 1982-es film dokumentarista jelleggel készült, egy teljesen hétköznapi család panelbe szűkített, kisszerű életét, tehetetlenségét, eleve kudarcra ítélt vágyait mutatja be. A film átütő ereje talán Koltai és Pogány minden erőfeszítést nélkülöző egymásra hangolódásában, illetve a mesterkéltség leghalványabb jelét sem mutató, őszinte párbeszédjeikben rejlik.
Az egyik legmegrázóbb és legzseniálisabb színpadi szerepe Pogány Juditnak a Pedig én jó anya voltam című monodráma Molnárnéja, amely egyben a színész rendkívüli szociális érzékenységének bizonyítéka is (a darabot elítéltek előtt, börtönben is előadta).
A Pedig én jó anya voltam nem való mindenkinek, és nem is tudja mindenki végigcsinálni. A dokumentarista dráma Vajda István tényfeltáró riportján alapul, aki egy, a hetvenes években elkövetett kettős gyerekgyilkosság elkövetőjének az anyjával készített interjút. Pogány Juditnak ennek a nőnek a helyzetébe kellett beleképzelnie magát.
Az anyának, Molnárnénak a fiát halálra ítélik. Igazságérzete, anyai védelmező ösztöne, a saját lelkiismerete feszül a darabban egymásnak. Cseveg, vívódik, próbálja a fiát felmenteni, keresi a múltban a hibákat, hogy ő, mint szerető anya hol rontotta el, miközben gyereke megbocsáthatatlan bűnökért kellene, hogy vezekeljen. Ebbe csak beleőrülni lehet, ebbe a szívnek meg kell szakadnia. Pogány Judit a 90 perces előadásában minden létező stáción végigmegy, amelyen végig lehet menni egy ilyen helyzetben anyaként. De ne felejtsük el a legendás Elnöknőket sem: a színésznő Werner Schwab darabjában 23 évig, 295 előadáson keresztül alakította fantasztikusan Ernát.
Aki akkor is eljátssza
Pogány Judit filmes szerepeit a 90-es évektől egyre gyakrabban a könnyedebb vígjátékok határozták meg. Mondhatnánk úgy is, hogy: Terike, hát kegyeden nincsen bugyi! Nincs, és soha nem is lesz szebb szőrös lábú kalauznő, mint Pogány Judit volt Tímár Péter 1997-ben bemutatott sikerfilmjében, a Csinibabában. Az Andorai Péterrel közös párbeszédjük az „átszállót vagy vonalat” kérdéssel, a pofonnal, és a hipp-hopp lekapott fehér bugyival a film egyik kiemelkedő, máig emlékezetes jelenete lett, csakúgy, mint a Zimmer Feriben, ahol átszellemülten magyarázza a takarítónőnek, hogy a hamutálat – lévén, le van ragasztva –, csak úgy lehet kiborítani, ha az egész asztalt felemelik közben. Bezerédi Zoltánnal pedig egyenesen imádni valók voltak a Meseautóban, ahogy kissé naivan, a lányukat túlféltve megjelennek egy halom horgászbottal a visegrádi hotel recepcióján egy olcsó egyágyas szobáért kuncsorogva.
Pogány Judit szerencsére óriási teherbírású és kísérletező kedvű maradt: szerepelt például Tóth Barnabás rövidfilmjében hat évvel ezelőtt, az Újratervezésben. Ami az ismertséget illeti, a rendezőnek tulajdonképpen ez a rövidfilm volt az addigi legnagyobb sikere. (A többi már szinte történelem: tavaly Susotázs című filmje bekerült az Oscar-díj legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriájának 10 kisfilmet tartalmazó rövidlistájára, idén pedig szintén Tóth filmjét, az Akik maradtak című drámáját nevezzük a legjobb nemzetközi egész estés film kategóriában.)
De hogy nyerte meg magának Tóth Barnabás Pogány Juditot a rövidfilmhez, amely a bemutató után majdnem a feledés homályába merült, majd másfél év múlva lényegében felrobbantotta a netet? A színésznő erről egy interjúban azt mesélte, még az Eldorádóban „volt egy unokája”: az akkor tizenegy éves Tóth Barnabás egy hétéves kisfiút játszott. „Egy csodálatos jelenetünk volt. Tudtam, hogy utána őt felvették a főiskolára, rendező szakra, és egyszer jött egy telefon, hogy lehetősége nyílt megcsinálni egy kisfilmet. Mondta, hogy Kovács Zsoltra és rám gondolt. Elküldte az anyagot, és azt gondoltam, hogy ha négykézláb kell felnyalnom az Egyenlítőt, akkor is eljátszom, mert annyira csodálatos volt a téma és a stílus. Nagyon tudta, hogy mit akar” – mondta Pogány Judit, és hozzáfűzte: a szerep érték lett az életében.
Aki egy ország kedvenc hangja
Több generáció óta minden gyerek ismeri az általa szinkronizált mesehősök hangját. Különös hangszíne és valószínűleg az a képessége, hogy nagyon bele tud helyezkedni az általa alakított vagy szinkronizált szerepekbe, predesztinálta arra, hogy az egyik legkeresettebb szinkronszínész legyen. Épp úgy, mint a színházban vagy a filmekben, a legkülönbözőbb karakterű szereplőket alakította hangban is.
Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! Segítsetek Vuknak a kis rókának!
Ki ne emlékezne erre a szívhez szóló könyörgésre Dargay Attila Vukjából? De ő kölcsönözte a kisróka mellett a hangját a szintén Dargay által rendezett Szaffi címszereplőjének, továbbá a Kacsamesékben Tikinek, Vikinek és Nikinek, vagy Irmának a Frédi és Béniben. A 70-es évek gyerekei talán még emlékeznek arra is, ahogy a csehszlovák Moha és Páfrányt meséli olyan melegséggel, kedvességgel, hogy simán megszavazta volna a gyerektársadalom valamiféle mindenki édesanyja-nagymamája kitüntetésre.
Pogány Juditot 1978-ban Jászai Mari-díjjal jutalmazták, 1987-ben pedig érdemes művész lett. A 2007-ben átvett Gábor Miklós-díjat egy évvel később Kossuth-díj követte
több évtizedes, mesefiguráktól a drámai szerepek megformálásáig terjedő sokoldalú színészi teljesítménye elismeréseként.
2010-ben a Halhatatlanok Társulatában örökös tagságot nyert el, öt évvel ezelőtt pedig az Assitej Magyar Központjának életműdíját és a Hazám-díjat vehette át. De nem kell sokat várnia a következő díjra sem: szeptember 22-én a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját adják át neki a Katona József Színházban.
