Állatgyűlölők, de nem emberbarátok
Válasz Balavány Györgynek.
Balavány György hétvégén megjelent cikke provokatív, az állatvédelem eszméjét alapjaiban kérdőjelezi meg. Nem az eltúlzott, a túlhangsúlyozott, és az emberi értékeket negligáló állatvédelmet, hanem magát az eszmét támadja. „A társadalmunk egy perverz, zoofil és egyben önpusztító ideológia rabja. Pedig az emberi faj addig fog fennmaradni, amíg képes „leigázni a természetet”.
Szeretném emlékeztetni a szerzőt, hogy az állatok, és egyáltalán a természet védelme, nem a XX-XXI. század vívmánya, hanem Pitagorasztól kezdve, Efeszoszi Teofrasztosz gondolatain, Ashoka király oszloprendeletein és Plutarkhosz, Porfirosz, majd Seneca írásain át az összes világvallás rendelkezik az állatok védelméről. Miért vajon? Azért, mert a természet egységes egész, az összhang számunkra létkérdés, de csak addig lehetséges, ameddig nem akarunk mindent a magunk kénye-kedve szerint megváltoztatni, és nem akarjuk „legyőzni” a természetet. Amint az ember erőszakosan lép közbe, és eltünteti a fecskék fészekrakó helyeit, elszaporodnak a legyek és a szúnyogok, a szúnyogirtásba belepusztulnak a méhek, és továbbra sem jönnek vissza a fecskék, azonban évről évre több lesz a szúnyog és a légy.
A cikk szerzője kedvtelve részletezi, milyen megnyugvást jelentett számára szétkenni egy legyet az ablakon. A balotaszállási asszony is megkönnyebbült, hogy jól megbüntette a kutyáját, mert elkódorgott. Most nem kódorog többet… Ez az! Ez a helyes! Ami, és aki épp zavar, kenjük szét az ablakon, vagy húzzuk a kocsi után! Most a légy, holnap a kutya, és ha a társadalom lelkiismerete nem ébred fel a kicsik, az elesettek iránt, akkor majd a hajléktalanokra vadászunk „az ősi sportnak” megfelelően. A hajléktalanok után meg következhetnek mind, akik túl sokat zümmögnek a fülünkbe, vagy csak zavarnak minket, pl. azért, mert annyira ellenszenves az arcuk… (Nem mondom, hogy én nem csaptam le még legyet, de soha nem éreztem azt, hogy ez jó.)
Miért van állatvédelem? Azért, hogy felismerjük: „a test ugyan egy, de sok tagja van, és ez a sok tagja azonban mégis egy test… Ha a láb azt mondaná is: „Nem vagyok kéz, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha pedig a fül azt mondaná: „Nem vagyok szem, tehát nem tartozom a testhez”, azért a testhez tartozik. Ha a test csupa szem volna, hol maradna a hallás? Ha meg csupa hallás, hol volna a szaglás? Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint.” (I. Kor, 12).
Hogy a természetben ne volna „win-win helyzet? Csakis win-win helyzet létezik, mert minden egyéb: fenntarthatatlan. A gazella halála az oroszlánt védi, az oroszlán meg védi a gazellákat a túlszaporodástól, és ezzel a szavannát védi. Ha meg kevés a gazella, akkor az oroszlánok száma is csökken. Mi ez, ha nem a win-win? Csak épp nem úgy, ahogy szerzőnk gondolja. Mert nem az emberért van a világ, hanem csak van. Nem a legfontosabbak vagyunk benne, hanem a legértelmesebbek. Így felismerhetjük, hogy az általunk előidézett egyensúlyvesztés következményei bennünket is elérnek: amikor kiirtjuk az őserdőket, olajjal szennyezzük a tengereket, vegyszereinktől kipusztulnak, mondjuk, a kékmoszatok. Elér a legyek, szúnyogok, patkányok és egyéb kórokozókat hordozó lények túlszaporodása. Elér minket a malária, az ebola vagy a leishmania.
A felelőtlenül és tömegesen alkalmazott technikai beavatkozások kártékony hatását nem lehet újabb technikai beavatkozásokkal ellensúlyozni. Fajunk fennmaradásának biztosítéka nem technikai leleményességünk, hanem erkölcsi ítélőképességünk, felelősségünk felismerése egymás iránt, lénytársaink és a világ iránt, ami körülvesz minket. Ez több az óvatos számításnál, hogy ne sértsük meg a természet rendjét, mert akkor betegek leszünk. Tiszteletet érzünk e nálunk hatalmasabb rend iránt, és ez arra ösztönöz, hogy tudatosan védjük, gondozzuk, aminek megőrzése és nem leigázása a hivatásunk. Erre figyelmeztet Ferenc pápa Laudato si enciklikája. Címében a Laudato si' kifejezés utal Assisi Szent Ferenc 1225-ben költött Naphimnuszára, ami a Teremtőt dicsőíti. Ebben nyolc alkalommal szerepel az „áldott légy” kifejezés, mint megszólító köszönet a teremtés ajándékaiért. Az egyházfő körlevele a világ sokakat érintő ökológiai kérdéseit az egyházi tanítás kiemelt helyére emelte. Az alázatról beszél, amit ugyanúgy érezhetünk egy fűszállal szemben, mint embertársainkkal szemben. Az alázat szó azonban szerzőnk szótárában, úgy látszik, nem szerepel. Talán az értelmét sem ismeri. Valószínűleg még nem érzett ilyet.
Az állatvédők természetesen nem embergyűlölők, miért lennének azok? Rohanó világunkban a gondoskodás és védelem természetes hajlamát élik meg a kutyát, macskát vagy más házi kedvencet tartó embertársaink, és gyakran ez pótolja az értelmes emberi kapcsolatokat, a mások figyelmét, megbecsülését. Pszichológiai értelemben ez is egy win-win helyzet. Mi gondoskodunk, ők ennek örülnek, és ez nekünk jó. S tanulhatunk tőlük ragaszkodást, őszinte örömet. Ami pedig a zoonózisokat illeti (emberről állatra és állatról emberre terjedő betegségek), amiket a szerző emleget, sokkal kevesebb gondot okoznak háztartásainkban, mint az emberek fertőző betegségeinek egymás közötti terjedése.
Végezetül, jogosan gondolhatjuk azt, hogy az állatvédelem, a környezetvédelem nem lehet fontosabb embertársaink védelménél, de nem azért, mert különbek vagyunk náluk, hanem mert embernek születtünk. De hogyha gondolkodásunk emberközpontúsága mellett ennél magasabb rendű érvet keresünk, akkor inkább arra a kivételes képességünkre hivatkozhatunk, hogy az ember az egyedüli lény, aki képes felismerni más lények érdekét, és azonosulni tud a mások szenvedésével, legyenek azok a mások két- vagy négylábúak.
A szerző egyetemi docens, az Állatorvos-tudományi Egyetem tanszékvezetője