Globálisan évente mintegy 300 millió, az Európai Unióban pedig körülbelül 60 millió tonna műanyaghulladék kerül a természetbe a WWF Magyarország kommunikációs vezetője szerint. Antal Alexa a Műanyagmentes július nevű kihívás beharangozójában elmondta, az lenne ennek a célja, hogy kiiktassuk az egyszer használatos műanyagok használatát. ”A boltokban a zöldséget, gyümölcsöt, pékárut is legtöbbször műanyag zacskókban vásárolják meg az emberek, holott vannak már alternatív megoldások is, amelyek nem szennyezik a környezetet” – mondta példaként.

MTI / EPA / Divjakant Szolanki

Szerkesztőségünk néhány munkatársa két hétig próbálta ezt a nemes célt követni. Általában az ilyen típusú kihívásoknak sok értelmét nem látjuk, mert mitől jó például egy száraz november, ha utána ugyanannyit iszunk, mint előtte? Ennek viszont, úgy gondoltuk, volna értelme, ha más nem, az, hogy elgondolkodunk a fenntarthatóságban játszott szerepünkkel. És valóban, ez mindenképp eredmény: szinte mindennap beszéltünk, kinek, mit sikerült elérnie, hol bukott el a műanyagok elleni harcban. Mint látni fogjuk, ezen kívül néhány zacskónyi eredményt értünk el.

Íme, a gyónások:

A nagybevásárlás a főmumus

Az egyetlen eredmény, amit a kéthetes teszt végeztével fel tudok mutatni, az egy papírba csomagolt, hidegen sajtolt szappan – ezt vettem a szokásos, műanyag flakonos tusfürdő helyett. Minden másban elbuktam.

Rögtön a kihívás első napján, munka után, a 37 fokos melegben, a metró aluljárójában kis híján „bűnbe estem”, és vettem egy műanyag palackos, műanyag kupakos ásványvizet, de akkor még azonnal belém hasított a kötelességtudat, ezt most nem lehet. Később már hozzálazultam a hasonló szituációkhoz, nem ütöttem a kezemre, hogy „dobod el!”. Ha úgy éreztem, menten szomjan halok, vettem műanyagflakonos vizet és „ittam”.

MTI / Kovács Tamás

Kulacsban vizet mindössze egy alkalommal dobtam a táskámba a két hét alatt. Akkor is mire a metrópótlóról leszálltam, a víz negyede már a táskám alján lötyögött. Többet nem vittem magammal. (Tudom, tudom, vegyek másik kulacsot, az a megoldás.)

Ami az étkezést illeti, volt reggel, hogy a szokásosnál is korábban keltem, szendvicset csomagoltam. Alufóliába. Így nem mindegy? – hasított belém a kérdés órákkal később, amikor kicsomagoltam. (Valaki tényleg elárulhatná.) Ebédet hellyel-közzel dobozoltam korábban és a teszt idején is. Akárcsak a kulacs, a doboz is műanyag. Félsiker. Vagy mégsem?

Az, hogy műanyagmentesen én nem tudok élni, az esti bevásárlásoknál derült ki igazán: már rögtön a kenyérvásárlásnál megbuktam, a bolt, ahová menni szoktam, olyan szűk papírtasakot tart csak, hogy ember legyen a talpán, aki abba beleszuszakolja a kilós kenyeret. Szégyen ide, szégyen oda, rendre műanyag zacskóba előrecsomagolt, szeletelt kenyérrel, bezacskózott sajttal, műanyag tálcára tett felvágottal kullogtam haza. Csak az vigasztalt, hogy a pénztárnál előkaphattam a menő piros vászontáskámat, amit még a kihívás első napján bedobtam a táskámba, és azóta is viszem magammal.

(B.GY.)

Műanyagmentes élethelyzetben

Elköltöztünk. Ez az egyetlen szó rengeteg óra szelektálást, pakolást, csomagolást, dobozolást, szervezést, takarítást, kipakolást jelent - persze mindezt munka mellett. Az elköltözés napja konkrétan június 30-ra esett, így a kipakolással indítottam a műanyagmentes július kihívását. Szerintem nem akkora spoiler, ha elárulom, elbuktam.

A bepakolás egyszerűbb volt, és büszke is voltam magamra, hogy szigorúan szétválogatjuk a cuccainkat: mi az, ami még használható és tovább lehet adni, és mi az, ami kuka - és abból is melyik: papír, műanyag, netán elektromos hulladék, amit majd külön elviszünk leadni.

Most halomban állnak a dobozok, és kerülgetjük a bútorokat, amik még nem kerülhettek a helyükre - minden nap haladunk egy kicsit, de hát ilyen ez. Élethelyzet, ugyebár.

És a környezettudatosság igénye ugyan megvan, viszont mentális meg fizikai energia nem sok maradt erre a két hétre. Ezt például abban tapasztalom meg, hogy hányszor felejtem el az asztalomon bekészített műanyag dobozt levinni ebédhez, hogy elhozzam a maradékot (nem tudok egyszerre megenni egy teljes adagot, de jól jön uzsonnára). Vagy hogy hányszor felejtek el szatyrot eltenni a bevásárláshoz. Ezek nem bonyolult dolgok, de most rengeteg másra is kell gondolni: szerelőket hívni, internetet bekötni, stb.

AFP / Martin Bureau

Szóval maradnak a legegyszerűbb megoldások, amik adják magukat a mindennapokban, amire jelenleg beállt a társadalmunk. Például piacos bóklászás helyett célirányosan válogatni a szupermarketben, az agyoncsomagolt termékek közt. A boltban a kis egyszer használatos műanyagzacskóba pakolni, aminek nincs kirakva alternatívája.

Ez utóbbit a nagyobb darab zöldségnél próbálom meghekkelni, hogy egyszerűen a héjára ragasztom a matricát, hogy hány deka. És persze kiderítettem, melyik lépcsőházban tartja a ház a szelektív kukákat. De ennyi. Nem most szedek fel új rutinokat, viszont ez nem jelenti azt sem, hogy ha beáll a rend itthon, nem próbálok újra jobban figyelni és keresni a lehetőséget a mindennapokban a tudatosabb műanyaghasználatra.

(S.A.)

Le kell lassulnunk a műanyagmentes élethez

Már a legelső napon megbicsaklottak a nagy terveim a műanyagmentes júliusra. Egy repülőtéren voltam, és akárhogy is próbálkozna az ember, itt a felesleges PET palack-használatot nem tudja elkerülni. Mivel saját kulacsban a vizet vagy más innivalót nem lehet a biztonsági ellenőrzésen túlra bevinni, az utazás során pedig előbb-utóbb szomjasak leszünk, egyszer biztosan eljön az a pont, amikor kénytelenek vagyunk ásványvizes flakonért nyúlni.

Ennél valamivel több választási lehetőségünk van akkor, amikor bevásárolni megyünk, de mivel ma minden agyon van csomagolva, egy szupermarketben komoly lemondásokkal jár, ha nem akarunk sok műanyagot látni a kosarunkban. A felvágottak csomagolópapírja, az előre becsomagolt szeletelt kenyerek, a befóliázott zöldségek, gyümölcsök, a tejtermékek… minden csupa műanyag. Ha az ember szeme rááll a plasztikra, akkor nem is egy szupermarketben érzi magát, hanem egy óriási, potenciális hulladékszigeten.

AFP / Maria Fuchs

Ez a két élmény késztetett arra, hogy egy kis önvizsgálatot tartsak, és megnézzem, hogy tudnám redukálni a mindennapjaimban a műanyag mennyiségét. A kulacs és a vászonszatyor bekerültek a táskámba. A menzán nem kérek minden alkalommal újabb elviteles dobozt, hanem csak egyet használok. Eljutottam odáig, hogy sokkal tudatosabban figyelek az újrafelhasználásra és a szelektálásra. Megnézem például a műanyag csomagolásokon, hogy mi az, ami újrahasznosítható és mi az, ami nem (a zöld nyilas háromszögben lévő szám az árulkodó). A szórakozóhelyekről hazavittem a műanyagpoharat, és otthon dobtam ki a szelektívbe, ha azt láttam, hogy azok egyébként a kommunális kukában landoltak volna. A következő lépés, hogy kipróbálom, milyen kukás zacskó nélkül az élet, mennyi plusz munka a „csupasz” vödörbe gyűjteni a szemetet. A mosóhálókat a zöldségek és gyümölcsök cipelésére fogom használni - ezt a trükköt egyébként a Facebookon láttam.  Kevesebb elviteles kávét fogok venni, mert a papírpohárban is van műanyagréteg, és így az nem újrahasznosítható.

A tanulság pedig? Ha kellő energiát és időt fordítunk rá, akkor biztosan meg tudjuk úgy tervezni az életünket, hogy ne szupermarketben, hanem piacon, esetleg csomagolásmentes boltokban vásároljunk be mindent, ami csak elérhető fölösleges zacskó- és fóliahasználat nélkül.  Fogyasztóként pedig nincs más lehetőségünk, mint hinni abban, hogy ha sokan hasonlóan élünk, akkor a keresletünk idővel megváltoztatja a kínálatot, és így például a repterek és a szupermarketek műanyaggal terhelt kínálatát is. Igaz, ezek a megoldások több tervezést és időt követelnek tőlünk, mert a műanyagok éppen a rohanó életünk kiszolgálására jöttek létre, és egyúttal generálták is azt. De mindez igazából nem baj, amúgy is ideje lenne kicsit lelassulni.

(Cs. H.)

Fröccshöz palack, reggelihez bolti joghurt

Moziban nem kértem üdítőt, nem vettem előrecsomagolt gyümölcsöt (ha nem volt más, inkább rányomtam a banánra vagy grapefruitra az annak tömegét mutató cédulát), minden szupermarketben megkeresetem a papírszatyrot, abba pakoltam (nem mindenütt volt erre lehetőség). Kocsmában, ha lehetett üvegpohárba kértem a sört (erre is alig van lehetőség), ha nem, és még megkívántam egy következő kört, akkor visszavittem a műanyagkorsót. Igyekeztem nem előre csomagolt felvágottakat venni – kár, hogy a hentesnél használt papír is műanyag a másik oldalon. Volt, hogy a pékségben vittem vászonszatyrot, és abba kértem a kifliket, kenyeret, hogy kikerüljem az egyenzacsit.

hvg.hu

Körülbelül ennyit tudtam a fenntartható világért tenni, minimum ennyit viszont ezután is megpróbálok. Ja, és végig téma volt a gyerekekkel folytatott beszélgetésekben, hogy figyeljünk a műanyagok használatára. (Ebben olyan eredményt értünk el például, hogy ha beindul a suli, nem csomagolok nylonba uzsonnát, hanem dobozt fognak használni, amit megpróbálnak nem elhagyni.) Téma volt otthon is és a szerkesztőségben is a műanyagmentes élet. Ez azért eredmény, nem?

Mert minden más bukta. Tudom, hogy vannak olyan tejboltok, ahol kimérve lehet tejfölt, joghurtot kapni, de a környékünkön nincs, így kénytelen voltam a bolti műanyagpoharas kiszereléssel élni. Tudom, hogy vannak még valahol szikvízes üzemek, ahol lehetne cserélgetni a szódásflakont, de nálunk nincs, így muszáj voltam PET-palackos ásványvizet beszerezni az esti fröccseimhez. Tudom, hogy bizonyos piacokon lehet papírzacskóba kérni a gyümölcsöket, de én ritkán járok piacra, így a bolti, vagy a zöldségesnél fellelhető választék maradt nekem – az ottani csomagolástechnikával. (Ebben – mint fentebb írtam – azért apró eredményeim voltak.) És akkor még a háztartási szerekről, tisztálkodó szerekről nem is beszéltünk: mind-mind műanyag felhalmozás.

A szelektív kuka nálunk eddig is alap volt, kár, hogy a rezsicsökkenéssel sújtott vállalkozó nem mindig viszi el az így kiválogatott hulladékokat, de a reményt nem adjuk fel.

Tanulság: normál életvitel mellett elbukjuk a műanyag elleni harcot. Ámulattal csodáljuk azokat a nagyon tudatos embereket, akik valóban elmennek a csomagolásmentes boltba, a tejkimérőbe, a szikvizeshez, és minden helyzetre van fenntarthatóság-kompatibilis megoldásuk, de mi erre egyelőre nem vagyunk képesek. A fogyasztói társadalom kultuszát műanyagalapra építették, és mi alig tudjuk kivonni ez alól magunkat.

(B.I.)

Jövő héten veszek egy kulacsot

Tartozom egy vallomással: vétkeztem. Hovatovább, csúfosan elbuktam, és most szar embernek érzem magam. Felkészületlen voltam, amikor megtalált a szerkesztőnk kérése, hogy nézzük meg, mire jutunk két hét alatt, ha ki akarjuk kerülni a műanyagot. Rohanós a nyár, az elmúlt két hétben csak egy estém volt szabad, tervezésre pedig esélyem sem volt.

Éppen úgy alakult, hogy az elmúlt hetekben egy ételkiszállító cégtől rendeltem: a kaja felét délben, a másik felét fél hat körül ettem meg, ez volt tehát a vacsorám, ezen kívül pedig szinte nem is vásároltam. Rossz ez, tényleg rossz, mert az ebéd is műanyag dobozban jön, ráadásul minden apróságot külön csomagolnak - a szerkesztőségben egyébként ezt szelektíven gyűjtjük. Az sem szerencsés (nekem sem, a Földnek sem), hogy ipari mennyiségű zérókólát iszom meg egy nap: ebből próbáltam ugyan visszavenni, de még így is halmokban állt a PET-palack a múlt hét végére.

Két hét igazából csak arra elég, hogy észleljük, tudatosítsuk, mennyi műanyagot is használunk valójában. A hétvégi vásárláshoz vettem és vittem ugyan magammal vászontáskát (eddig a korábbi zacskókat vittem, vagy a hátizsákomba pakoltam), de csak otthon szembesültem a tényekkel: a félbevágott görögdinnyémet folpack fedte, és joghurtot is csak műanyag pohárban tudtam venni: kimérve - ha jól tudom - csak csomagolásmentes boltokban vagy a piacon kapható. Nem tudtam odáig menni érte.

MTI / Balogh Zoltán

Kardinális kérdés a fültisztító pálca is: sminkeléshez használom, így gondoltam, beszerzem a lebomló alternatívát, azonban a bambuszból és biopamutból készült pálcika egy csomagja 300-350 forinttal drágább, mint a megszokott párja. Ezt hajlandó vagyok kifizetni, a probléma mégis a tervezéssel van (vagy messzire megyek érte, vagy napokig várom az online leadott rendelést). Vettem viszont egy szappant, - papírcsomagolásban -, nagyon natúr, nagyon szép és nagyon drága is volt, de egy időre legalább nem flakonból intézem a zuhanyzást.

Precíz, átgondolt háztartásvezetésre van szükség ahhoz, hogy az ember elkerülje a műanyagot, a késő esti ötletszerű bevásárlás a legközelebbi boltban lényegében nem játszik. A műanyagmentes életet fel kell építeni, szerintem teljes életmódváltást igényel - ezek pedig nem mennek egyik napról a másikra, figyelni kell, tapasztalni, utánajárni, áldozatokat hozni. Sovány vigasz, de lett egy vászontáskám meg egy szappanom. Jövő héten szerintem veszek egy kulacsot is.

(Cz. F.)

Van miről beszélni

Szatyrot már jó ideje mindig hordok magammal, ha netán mégis vennem kell, akkor a papírtasakot választom. Első nap elindultam plusz felszereléssel, a karácsonyról megmaradt, kis hálós jutazsákot és a begyűjtött fóliával bélelt vastagabb papírzacskókat is a táskámba tettem. Előbbi zöldségnek, gyümölcsnek, utóbbi kimért sonkának, felvágottaknak. Elmaradt a tejföl, joghurt, mascarpone, cottage vásárlás is, hiszen ez mind műanyag flakonban, dobozban kapható.

hvg.hu

Hirdették ezerrel, hogy a SPAR áruházakban lehet mosható, újra s újra felhasználható hálókat venni a bevásárlásokhoz, de ebben a fél hónapban nem sikerült találkoznom a holmival, három különböző lokációjú üzletükben sem. Az egyikben felháborodottan tettek helyre, hagyjam már békén őket ezzel, más is kereste, megmondták, nincs és nem is lesz. A másik két helyen csak sajnálkoztak, hogy ők is hallottak róla, de nem kaptak ilyet.

Tapasztalataim szerint a pénztárosok nem repesnek az örömtől, ha nem a bolti nejlonban vannak az árucikkek, ha netán egy zacskóban kétféle gyümölcs vagy zöldség van (felcímkézve persze). S az eladók sem (nem csupán áruházláncok üzleteiben, hanem kiskereskedésekben sem), ha nem kérünk semmilyen zacskót, szatyrot, hanem nyújtjuk a mienket. Van, aki sóhajtózik, más csak keresztülnéz rajtad, de akadt azért olyan is, aki az előttem levő fiatal lánynak még segített is kirámolni a vászon szatyrából a holmikat, hogy beblokkolhassa. Ezt jó volt látni, hallani.

Már-már azt hittem, megúszom ezt a fél hónapot (nem mintha nem akarnám folytatni, sőt) különösebb atrocitás nélkül. De nem így történt. Mi tagadás, nem főztem a hétvégén, de hideg kaját sem volt kedvem bevinni magammal. Gondoltam, majd befelé veszek valami főzeléket, hozzá rántott húst vagy grill csirkét. Vittem magammal egy szép, tiszta befőttes üveget, hogy ne műanyagdobozba kerüljön a főzelék, a húsnak fóliával bélelt papírzacskót. Megálltam egy üzletközpontnál, hogy vegyek néhány dolgot. A földszinten van egy kifőzde - ételbárnak nevezi magát. Nyújtom az üveget, kérek tökfőzeléket. Elveszi az eladó, megy a csévinghez, de hirtelen lecsapja az üveget és rám ordít: ebbe nem adok! Miért? Válasz: mert nem tudom ezzel a merőkanállal kimérni bele, vegyél dobozt! Nézem a mögötte tornyosuló műanyagos hegyet, és nem, nem veszek dobozt. Tartsd meg a főzeléked.

Na jó, vannak kifejezetten pozitív tapasztalataim is: éppen a hónap elején tűnt fel, hogy a Budagyöngye Sega marketjében frissen tartó papírzacskók bukkantak fel, hogy a Belvárosi Piac gasztro standjainak többsége szintén papírdobozzal és tasakokkal oldja meg az elvitelezést, és a Lövőház utcai streetfoodosok között is van már ilyen.

(Gy.Zs.)