Videóját Farkas Franciska színésznő azzal kezdte, megtisztelő a számára, hogy felkérték, és nagyon sajnálja, hogy nem lehet személyesen jelen, de épp a Pécsi Országos Színházi Találkozón játszik a Tudás Hatalom Társulattal, a Cigány magyar című darabot adják elő.

És ha már az előadásunknak ez a címe, mondanék pár szót a cigány kifejezésről.

Farkas Franciska elmondta többek között, hogy a cigány szó a görög atsziganosz szóból ered, aminek jelentése: törvényen kívüli, más jelentésben: tisztátala. „A cigány szitokszó jelenleg Magyarországon”, mondta, hozzátéve, hogy 1971-ben, a világ első romakongresszusán kimondták, a világ összes cigány származású emberét romának nevezzük hivatalosan, ennek ellenére Magyarországon mindenki maga döntheti el, hogy romának vagy cigánynak hívják.

Én büszke vagyok arra, hogy roma vagyok. Büszke vagyok arra, hogy a családom úgy szocializált, hogy alapvető bennem az elfogadás. Számomra az elfogadás olyan természetes, mint a levegővétel. De nem vagyunk egyformák. Vannak homofóbok, xenofóbok, antiszemiták, rasszisták. És vannak homoszexuálisok is.

A színésznő azt mondta, a homoszexualitás, ugyanúgy, mint a heteroszexualitás, egy idős az emberiséggel. „Most megkérdezem homofób embertársaimat, volt már olyan, hogy sétáltál a barátnőddel az utcán és olthatatlan vágyat éreztél az iránt, hogy megfogd a kezét? Mit csináltál? Megfogtad, nem? Adtál neki egy puszit az utcán? Átkaroltad már a vállát a moziban? És neked beszéltek már a hátad mögött? Láttál már megvető tekinteteket? Volt, hogy hozzád vágtak egy sörösüveget, mert átkaroltad a szerelmedet? Leköptek valaha azért, mert vállaltad önmagad?

Levizelték már a holmidat az iskolában, mert nem találtad a helyed? Kitagadtak már a szüleid, mert bemutattad a szerelmedet? Megtagadtad már magad? Szabadnak érzed magad? Ember vagy te is? Minden emberi joggal?”

Videóüzenetében elmesélte, két éve Barcelonában látott egy meleg párt kézen fogva sétálni az utcán. Meghatotta, hogy vannak a világon ilyen szuper helyek, majd eszébe jutottak a barátai, a traumáik, amiken keresztül kellett menniük, mert ők itt, Magyarországon élnek. „A hazámban, ahol gyerekcipőben jár még az elfogadás.”

Én mindig büszke voltam arra, hogy elfogadó és nyitott vagyok.

Majd rögtön fel is tette magának a kérdést: valóban az? Bevallotta, ez tanulási folyamat, mert amikor felkérték a beszédre, örömmel vállalta, de eszébe jutott, hányszor nem szólt, amikor kellett volna, és hányszor szólt feleslegesen bántóan.

Nem vagyok rá büszke, de bevallom, előfordult, hogy láttam, amikor a villamoson bántottak egy fiút, mert szépen ki volt sminkelve, és én nem szóltam.

És nem büszke arra sem, hogy amikor felkérték erre a beszédre, egy pillanatra átfutott rajta, hogy ha elvállalja, akkor azt gondolják majd, biztos ő is meleg.

Nem vagyok rá büszke, de gyakran kiszalad a számon, ha ideges vagyok, hogy buzi. Én mondhatom, hogy buzi, csak azért, mert cigány vagyok? Milyen alapon használom én indulatszóként a buzit? Ezen elgondolkodtam, és elszégyelltem magam.

Beszéde végén azt kérdezte hallgatóságától, hogy őket is zavarja-e, ha bántanak valakit, ha nem engednek leülni egy terhes roma asszonyt a buszon, ha kerítést építenek azok ellen, akik háború elől menekülnek, ha megdobálnak egy leszbikus párt.

Beleszólsz? Megvéded őket? Miért nem? Mert most éppen jobb dolgod is van?

Jó lenne, ha ezeket a kérdéseket sokan feltennétek magatoknak azokban a hétköznapokban, amikor ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetekbe kerültök – mondta.

Kívánom, hogy lássalak titeket kézen fogva sétálni az utcán, de nem csak a Budapest Pride-on, hanem mindennap, bárhol Magyarországon.