Élet+Stílus hvg.hu 2019. június. 03. 16:14

Beperelte volt diákja a brit egyetemet a gyenge oktatás miatt

„Az egyetemeket az üzleti érdekek motiválják a diákoké helyett” – mondta egy volt hallgató az Anglia Ruskin Universityről.

Pok Wong kitűnő diplomával végzett az Anglia Ruskin Universityn 2013-ban, ám hasonlóan diáktársaihoz, elégedetlen volt a képzéssel, így beperelte az egyetemet, mert az prospektusaiban hamisan hirdette az oktatás magas színvonalát. Wong tanárhiányról és elmaradó órákról beszélt, melyek ellen nem tett semmit az egyetem, és mivel nem fogadta el a pénzbeli megegyezést titoktartásért cserébe, jogi megoldást keresett – írja a Guardian.

Az azóta Hongkongban jogi asszisztensként dolgozó nő ugyan elvesztette a pert, megállapodást kötött az egyetemmel 60 ezer font, azaz körülbelül 22 millió forint értékben. Wong reméli, mások is fellépnek majd hasonló esetben, hiszen ez a pénz nem kárpótolta a tandíját és a perköltségeket, és közleményében az egyetem sem ismerte el a felelősségét.

Nagy-Britannián belül Angliában és Walesben brit és EU-s diákokra évente általában 9 ezer fontos egyetemi tandíj vonatkozik, de az EU-n kívüli diákok ennek többszörösét is fizethetik. Az Anglia Ruskin University a legújabb felsőoktatási rangsorokban 118. a 131 felmért brit egyetem közül.

(Kép: illusztráció)

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.