Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Goda Krisztina BÚÉK című filmjének a Gáboraként mindenféle genderprobléma megtestesítője, és őt is utoléri az okostelefonjában rejlő végzete. A színpadon és filmen kívüli életében viszont – azt állítja – nincs takargatnivalója. Hevér Gábor azon szerencsések közé tartozik, akik nem értik, miért vannak rákattanva az emberek a közösségi oldalakra. Interjú.
hvg.hu: A BÚÉK című filmet inspiráló Teljesen idegenek olasz rendezőjének, Paolo Genovesének a szavaival élve, mindenkinek van legalább egy titka, egy mobilja és egy-két barátja. Hogyan viszonyul a telefonhoz, mint életünk fekete dobozához?
Hevér Gábor: Sokan az egész életüket az okostelefonjukban tárolják, de ami engem illet, önvédelemből megóvom magam ettől. Nem őrzök titkokat a telefonomban. Sokat elárul a kapcsolatok mélységéről, hogy a legtöbben a telefonjukat nyomkodják, azon kommunikálnak egymással. Van egy civil barátom, aki péntek délután kikapcsolja a készülékét, és csak hétfőn reggel kapcsolja be. Kétutcányira lakunk egymástól, azt mondja, ha valamit akarok tőle, menjek át. A közösségi oldalakon sem vagyok fenn. Nagy hátrányát még nem tapasztaltam, mint ahogy iszonyatos előnyét sem, ha valaki aktívan részt vesz a közösségi portálokon. Szoktam kérdezni a fiatalokat, hogy mi hasznuk belőle azon felül, hogy ismerik az arcukat.
Aki lájkol téged, anélkül is szeret, hogy bejelölne, és anélkül sem szeret, ha nem jelöl be.
hvg.hu: A BÚÉK-ban mind a hét barátról kiderül, hogy több-kevesebb takargatnivalója van – nemcsak a többiek, hanem a párja előtt is.
H. G.: Ahány embernek elmeséltem, hogy milyen témáról forgatunk filmet, szinte mindenkinek az volt az első megnyilvánulása, hogy hűha, ez nagyon durva. Ritkán láttam ilyen őszinte reakciókat. Nyilván azért, mert a telefon lehetőséget ad arra, hogy egy másik valóságot őrizzenek a zsebükben. Ha nálam forgatták volna filmet, az én telefonom elég sokáig néma maradt volna. Három óra alatt egyszer pittyent volna meg, akkor is azért, hogy induljak el dolgozni. Vannak kollégáim, akik a színpadra is magukkal viszik, nehogy lemaradjanak valamiről, ha kijönnek a takarásból. Na de miről is?
hvg.hu: A film azt karcolgatja, hogy lehet-e hazugságok nélkül élni, őszintének lenni, és hogy milyen az a kapcsolat, ahol nincs meg a kölcsönös bizalom. Mit gondol, létezik feltétlen őszinteség?
H. G.: Arra törekszem, hogy hazugságok nélkül éljek. Nincs takargatnivalóm sem a feleségem, sem a barátaim előtt. Megesett már, hogy én voltam a hunyó egy helyzetben, de aztán tisztáztam a dolgot azzal, akit érintett. Nem szeretem a konfliktusokat, ha viszont elkerülhetetlenek, inkább beleállok, mintsem hogy kibeszéletlenek maradjanak, a szőnyeg alá söpörjem őket. Az csak megnyomorítja az embert, rossz rezonanciákat szül.
Mindannyian ismerünk párokat, akik beleszoktak ebbe a rossz rezonanciába, és széthullik az életük. Lehet, hogy inkább ki kellene mondani, hogy vége. Mi értelme van a másik mellett maradni, ha már nem szereted?
hvg.hu: Genderproblémákat is felvet Goda Krisztina filmje. Az ön által játszott sikeres étteremséfnek, Gábornak például a házassága zátonyra fut amiatt, hogy a felesége egzisztenciálisan felette áll.
H. G.: Valós társadalmi probléma, hogy a nők szignifikánsan kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért, mint a férfiak. A családban betöltött férfi, női szerepekről is elég komoly viták vannak Magyarországon. A mostani közfelfogás szerint a nőnek a konyhában a helye és az a dolga, hogy gyereket szüljön. A férfiak sok száz éve családfenntartásra szocializálódtak. Még mindig azt a sztereotip helyzetet fogadjuk el, hogy a férfinak kell erősnek, kenyérkeresőnek lenni. Megkérdőjeleződik, hogy működőképes-e az a modell, hogy a nő tartja el a családot. Gábor is ezzel a problémával küzd. Nem egy semmirekellő, keményen dolgozik, de a felesége ügyvédként sokkal többet keres, azt is megengedhetné magának, hogy Zimbabwébe utazzon golfozni, mint a főnöke. Gábor nem tudja elfogadni, hogy a felesége munkája többet ér, ettől aztán szexuális problémái lesznek, mert kevesebbnek gondolja magát. Elkövet egy egyszerű gyarlóságot, de van egy csavar is a történetben, amikor a titkolózás átvált a barátja megvédésébe, megpróbál az ő oldalára állni. Társadalmi szempontól szomorú jelenség, hogy olyan titkot őriz magában ez a barát, ami nem fér meg a macsó társaság gondolkodásával.
hvg.hu: A magunk mikroközegének elhallgatásaiból fakadnak a társadalmi kibeszéletlenségek, az a fajta konszenzus, hogy elnézzük egymás gyarlóságait?
H. G.: Nem mennék ilyen messzire a film kapcsán. Inkább arról van szó, hogy amiről nem tudunk, az nem fáj. Negyven és ötven között, két gyerekkel sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy mi is az élet. Reggel fél hétkor kelünk, elvisszük az egyik gyereket az iskolába, a másikat a bölcsődébe. Este fáradtan hazaérünk, társasjátékozunk, játszunk. Mindig azzal szoktam megnyugtatni a feleségemet, hogy nekünk most ez az élet, hogy odafigyeljünk a gyerekekre.
hvg.hu: Nem igazán kényeztette el a filmipar. Volt némi hiányérzete emiatt?
H. G.: Visszaadtam pár filmszerepet kizárólag azért, hogy több időt tölthessek a családommal. Forgattam elég sokat, tévésorozatokban is szerepeltem. A BÚÉK castingján más szerepre is hívtak, de Gábor karakterét szerettem volna eljátszani. Ennek az embernek a sztorija a legfordulatosabb, a legizgalmasabb, tele van hideg-meleg váltásokkal.
hvg.hu: Az Átrium rekordnézettségű előadásainak a húzóneve, öt éve a Vígszínház tagja, de anyaszínházában kevéssé aknázzák ki a színészi kvalitásait. A szabadúszást nem merné bevállalni?
H. G.: Önmagam ellensége volnék, ha olyan helyen maradnék, ahol rosszul érzem magam. Tavaly is volt egy nagyon jó munkám a Vígben, Bolkonszkij herceg szerepe a Háború és békében. A mostani évadban Cassavetes Premier című filmjének színpadi változatában játszom. Évi egy bemutató most éppen elég. Időnként kell egy kis szünetet tartani, máskülönben nincs honnan szellemi energiákat meríteni, feltöltődni. Huszonkét éve megállás nélkül játszom!
hvg.hu: Stohl Andrással, László Zsolttal olyanok, mint Alföldi Róbert három muskétása. A Hegedűs a háztetőn óta nem dolgozott Alföldivel. Mi ennek az oka?
H. G.: Robi ritkábban rendez jelenleg Budapesten, annál többet külföldön, Dél-Koreában, Dél-Amerikában. Nyáron Ecuadorban a Don Giovannit állítja színpadra. Szívesen vele tartanék!
hvg.hu: Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr sikerszériája annak is köszönhető, hogy mindkét előadás aktuális társadalomkritikát fogalmaz meg?
H. G.: Történethívő vagyok, szeretem az olyan előadásokat, amelyek a történetmesélés eszközével mesélnek rólunk. Emellett minden jó darab ismérve a konfliktus. Színészként nem az a dolgom, hogy úgy játsszam az Őrült Nők Ketrecét, hogy az a toleranciáról szól vagy az Igenis, miniszterelnök urat, hogy bemutassam egy nagyon buta politikus működését a világban. Mindennek az előadás láttán kell kiderülnie, nekem pedig egy embert kell megformálnom.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
