Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A világ talán legnagyszerűbb munkája lehet egy egész évben nyitva tartó karácsonyi boltot és múzeumot vezetni. Hubay Éva szentendrei karácsonyszalonja ugyanis roskadásig van mesebeli kincsekkel. Mit aggattak száz évvel ezelőtt a karácsonyfára, és mi a divat most? Miért Frankfurt a karácsonybiznisz központja? A Hubay Ház alapítójával szakértettük a karácsonyfadísz-ipart.
Tíz éve működik Szentendrén a Hubay Ház, az örök karácsony boltja. Egy egész évben karácsonyi tematikával üzemelő boldogságsziget ez a Bercsényi utca elején, csordultig van giccsel, csillámporral, fahéjillattal és Jingle Bellsszel. Az üzlethelyiség és múzeum viszonylag kicsi ahhoz képest, hogy nagyjából 8000 darab, különféle karácsonyi dekorációnak kell helyet biztosítania; a padló kivételével egy szabadon lévő négyzetcentiméter sincs, ahol ne lenne csillogó üveggömb, ólomkatona vagy kisangyal. A földtől a plafonig itt mindent beborít a karácsony, de ez így van jól, ebben az ünnepben éppen ezt a kritikátlanul túlcsorduló, tömény boldogságesztétikát szeretjük. Aki belép ebbe a mesevilágba, az azonnal elvarázsolódik: vásárolni sem kell ahhoz, hogy a mindennapokból az itt eltöltött fél vagy negyed óra alatt teljesen kiszakadjunk.
Nem csoda, hogy a Hubay Ház sohasem üres, nyitáskor azonnal ellepik a vásárlók. Ott jártunkkor is alig, hogy kikerült a Nyitva tábla, egy félosztálynyi gyerekcsoport már meg is jelent a polcok között. A szentendrei üzlet kitartóan, egész évben várja a vásárlókat, de értelemszerűen most, az őszi és az adventi szezonban a legnagyobb a nyüzsgés. „Egy hétvégén ilyenkor öt-hatezer ember áthömpölyög a bolton, de nyáron is egy-kétezren megfordulnak itt egy hétvége alatt” – mondja Hubay Éva, a szentendrei Karácsonyi Kiállítás és Szalon megálmodója.
Hubay a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen végzett borász szakirányon, de borászként sosem dolgozott. Régóta vezet viszont egy külkereskedelmi céget, és az itt végzett húszéves munkájának eredményeképpen tudta megvalósítani a szerelemprojektjét is. „Ez a szívem csücske, egy család, sok munkával szerényen megél belőle. Összesen hatan dolgozunk az üzletben, hogy a szalon mindennap nyitva legyen” – mondja ezt úgy, hogy már a családot is félig-meddig bevonta a karácsonyi álomvilágba, férje, annak fia, valamint a közös 16 éves gyerekük is segít a szalon körüli teendőkben, a kiállítások létrehozásában vagy az angol nyelvű tárlatvezetésekben.
A felvidéki nemesi származású családjából hozza magával a karácsony iránti szenvedélyes rajongását: Csízfürdőn, a családi kúriában hatalmas, háromajtós szalon közepén állították fel gyerekkorában az ünnepi fenyőt, és még mindig élénken él benne az emlék, ahogy kinyílik előtte a kétszárnyas ajtó, és ott áll a szalonban a magas, gyertyákkal feldíszített fa. A díszeket is gyerekkorában, úgy ötven évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni:
Amikor először fel tudtam mászni a padlásra, megtaláltam dédnagymamám régi dolgait, az eltört porcelánkészletét és a régi karácsonyfadíszeket is. Ezután mindig megkaptam azokat az eltört, hibás díszeket, amelyeket a leszedés után már nem akartak a szüleim visszatenni a dobozba. Innen indult az egész
– idézi fel.
Mikor eljött a lehetőség, hogy a féltve őrzött díszeinek végre méltó helyet teremtsen, kiderült, hogy az emberek nemcsak nézni szeretik, de meg is akarják vásárolni a dekorációkat. „Először csak a múzeumot nyitottuk meg, a régi díszeket állítottuk ki, de jöttek az emberek, és mindenki vásárolni akart. Rákényszerültünk, hogy gyorsan kiegészítsük a múzeumot áruval, és gyakorlatilag napok alatt felkerültek a polcokra az eladható termékek is.” Így a bolt két részből áll, egyik fele az üvegvitrinekbe zárt karácsonyi kincsekkel maga a múzeum, másik fele viszont roskadásig van az eladásra szánt árukkal.
A frankfurti karácsonyi vásáron dől el, hogy mit teszünk a fára
Az évek során Hubay Évából karácsonyfadísz-szakértő lett, felismeri az értékes darabokat, és azt is tudja, hol kell keresni azokat. A díszek ennek megfelelően a világ minden sarkából érkeznek Szentendrére, a szalon bolt részlegébe a karácsonyi dekorációk piacának legjobb minőségű portékái kerülnek. Nem is gondolnánk például, hogy a Fülöp-szigeteki családi vállalkozások híresek a különféle betlehemek és angyalkák jó minőségű elkészítéséről. Jól bánnak az anyagokkal és precízen dolgoznak – mondja Hubay Éva – ezért a szalon az angyalok egy részét az ázsiai országból importálja. Ha üvegdíszek, akkor viszont csakis a csehországi és németországi üvegmanufaktúrák jöhetnek szóba, a tulajdonos elmondása szerint az általa árult gömb- és csúcsdíszek 99 százaléka innen érkezik. „Ezeket mind a mai napig kézzel készítik, egyesével fújják, minden egyes darabot külön-külön kézzel megfestenek.”
Azonban hogy mi kerül az adott évben a karácsonyfánkra, az valójában olyan nagy, trenddiktáló vásárokon dől el, mint például a minden év januárjában megtartott frankfurti expo. A vásár 11 ezer négyzetméteren terül el, a gyártók standokkal települnek ki, a beszállítókkal itt lehet megkötni a szerződéseket. Hubay Éva is évek óta rendszeresen jár ki a vásárra, nagyjából húsz beszállítóval tartja innen a kapcsolatot.
Röviden felvázolja, hogy is működik a karácsonybiznisz. „A januárban megtartott kiállításon dől el, hogy rá tizenegy hónapra mi kerül nemcsak ide vagy más galériákba, hanem a nagyáruházak polcaira is. A frankfurti vásáron, az alsó szinten mutatják be a nagy épületdíszeket, a középsőn a nyugat-európai megrendelők standjai állnak, a harmadikon pedig a távol-keletiek árulják az olcsóbb dolgaikat. Ezt az egész kereskedelmet úgy kell elképzelni, hogy például a belgák, franciák megtervezik a díszeket, megkapják rájuk januárban a megrendeléseket, ezt követően az anyagmintájuk kimegy Kínába, ez alapján a díszeket ott kint megcsinálják. Ősszel már mehetnek is boltokba a kész díszek. A belgák, franciák felügyelik Kínában, hogy azok a díszek olyan minőségűek legyenek, amilyennek ők elképzelik, épp ezért azok kint is kézzel készülnek, és az áruk is ezt tükrözi: 5-20 ezer forintot is el tudnak kérni egy-egy darabért. Később ezeknek a minőségi termékeknek a lekoppintott, kevésbé jó minőségű változatát árulják a kínaiak sokkal olcsóbban.”
A Hubay Házban mindenki igényét igyekeznek kielégíteni, mert van itt a pár száz forintos dísztől kezdve egészen a luxuscikknek számító, kétszázezer forintos, belga karácsonyi babáig, minden. Az orosz turisták imádják például a Fabergé-tojásdíszeket, de kaphatók az elsősorban a briteknél divatos, babákból készült csúcsdíszek is, és kifejezetten kandalló fölé akasztható, több százezer forintos karácsonyi koszorúkat is lehet Szentendrén vásárolni.
Hubay szerint fontos nagyon a trendérzékenység, most például jönnek vissza a klasszikus karácsonyi színek, a bordó és az arany, ezeket nagyon szereti a magyar közönség. Ugyanakkor kissé érthetetlen módon most már évek óta divat a tenger gyümölcseinek mindenféle változatát is a fára aggatni, a Hubay Házban is lehet vásárolni „halas” karácsonyfát, kagylódísszel és medúzával kiegészítve.
Befutottak mostanra a skandináv manók is, a Wichtelmann nevű törpe az elmúlt öt évben van jelen intenzívebben a magyar piacon, és az elmúlt három évben kaptak rá igazán a magyar vásárlók, noha Hubay már kilenc évvel ezelőtt behozta az első ilyen, piros sapkás, a fül és szem nélküli erdei manókat (akkor még csak a külföldi turisták örömére).
Ne szidjuk a műfenyőt: létezett az már száz évvel ezelőtt is
Persze, nemcsak manapság, régen is jöttek-mentek a karácsonyi divatok. Ma például nem igazán népszerű papírból készült betlehemet az asztalra állítani, pedig volt olyan időszak, amikor a papírbetlehem kötelező kellék volt az adventi koszorú mellett. Hubay Éva múzeumi értékű, körülbelül 3000 darabos gyűjteményének a legrégebbi darabja is egy ilyen betlehem 1873-ból.
A papírbetlehemek vélhetően már jóval korábban ott voltak az otthonokban az ünnepekkor, mint maguk a karácsonyfák – mondja Hubay. Az első karácsonyfát a 16. században állították Németországban, Magyarországon pedig az egyes vélekedések szerint az 1600-as években, más feltételezések alapján pedig az 1800-as években terjedt el ez a szokás. „Ha az utóbbit feltételezzük, akkor hozzánk, magyarokhoz a karácsonyfa-díszítés hagyománya az osztrákoktól jutott el. A monarchiában először Bécsben, egy Berlinből áttelepült zsidó bankár állított karácsonyfát 1814-ben a gyerekeinek. Ez onnan tudható pontosan, hogy akkoriban Metternich emberei sok mindenkit megfigyeltek, ahogy ezt az Arnstein családot is. Később megírták a jelentésükben, hogy a bankár karácsonyfát állított. Magyarországon a karácsonyfa először közintézményekbe, templomokba, árvaházakba került be, aztán megjelent az arisztokratáknál. Náluk az volt a szokás, hogy minden gyerek külön fácskát kapott.”
A szegényebb embereknél ugyanakkor nem állították, hanem függesztették a fenyőt, méghozzá az asztal fölé, a tartógerendára akasztották csúccsal lefelé a fát, és arra tettek díszként – jobb híján – szárított gyümölcsöket.
Hubay Éva nagyon büszke a jelenleg a győri Püspöki Palotának kölcsön adott és ott kiállított, az 1900-as évek elejéről származó műfenyőjére is. „A tehetősebbek között ugyanis volt olyan, aki inkább műfenyőt használt igazi helyett. Akkoriban ezek libatollból és papírból készültek, a tollakat széthúzták, viaszba mártották és zöldre befestették.”
Manapság a papírdíszek egyáltalán nem divatosak, a huszadik század elején viszont több országban is előszeretettel akasztottak a fára ilyen dekorációkat. A múzeumban igazi kincseknek számítanak például a drezdai papírdíszek, amelyeket az 1900-as évek elején ezüstfestékkel vontak be. A dánoknál inkább a papírmasé dominált ebben az időben: a papírból és csirizből összeálló anyagból harangokat, csillagokat formáztak. Megvolt a korszak, a jó ízlést meghaladó karácsonyi giccse is: ebben az időben volt divat a sötétben halvány fényt kibocsátó, foszforeszkáló karácsonyfadísz. Természetesen ebből a típusból is van néhány darab Hubay Éva gyűjteményében.
Már száz évvel ezelőtt is országonként eltért, hogy mit tettek az ünneplők szívesen a fára, és őszintén mondhatjuk, hogy nem is lepődünk meg olyan nagyon, amikor Hubay Éva megmutatja nekünk az 1890-es évekből származó, féltve őrzött apró unicumos üveget, borosüveget, petróleumlámpát és a szódásszifondíszt – ezek lógtak egykoron a magyar fenyőgallyakon. „Ezek a magyar díszek nagyon tipikusak” – fogalmaz.
„Hogy honnan és melyik időszakból származnak a díszek, azt általában az anyaguk, a jellegzetes formáik alapján meg lehet állapítani, de ha más nem, akkor az is segít, hogy milyen technológiával, azaz milyen akasztókkal aggatták fel a díszeket a fára.”
A régi díszek egy részéhez aukciókon lehet hozzájutni, mert bizony vannak kifejezetten a gyűjtök kedvéért szervezett, nemzetközi karácsonyfadísz-árverések. A drezdai ezüstös színben csillogó függők darabjáért például 50-100 dollárt (maximum 30 ezer forintot) kérnek el általában, tehát egy régi, akár százéves fenyődísz nem feltétlenül nagyobb értékű, mint egy mai, kiváló minőségű, belga vagy francia termék.
Az aukciók mellett korábban fontos kincslelőhelyeknek számítottak Hubay Éva számára a lomtalanítások is, a kidobott díszek között ritkaságokra lehetett bukkanni. Ezen kívül mind a mai napig fontos források maguk az emberek, akik szívesen felajánlják az egykori díszeiket, ha azokat már nincs kire hagyni.
„Ha otthon találnak díszeket, akkor azokat sokan behozzák nekünk. Múltkor jött egy nyugdíjas pilóta, ő orosz díszeket hozott. Azt mondta, hogy egykoron sokat repült Moszkvába, ott vette a karácsonyfadíszeket, de már nem kellenek neki. Ezek máshogy néznek ki, mint a mieink, más a színviláguk. Nagyon szép, hibátlan díszeket hozott, mind megvettük tőle.”
A legértékesebb – és egyben a legelképesztőbb – ezekben a régi díszekben azonban nem a kinézetük vagy a származási helyük, hanem a koruk. Az, hogy ezek a rendkívül sérülékeny és törékeny tárgyak (papírról és üvegről beszélünk többségében) a viszontagságos huszadik század ellenére valahogy épségben maradtak. Hubay Éva szavaival élve:
ezek a díszek nagy hősök, mégiscsak túléltek két háborút, forradalmakat és lomtalanításokat!
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
