Áll a bál kilenc japán orvosi egyetemen, mert manipulálták a felvételiket
Előnyben részesítették azokat, akik egykori hallgatók vagy tanárok rokonai voltak, és ezt feltüntették a felvételi papírokon. Volt, ahol a női jelentkezőket diszkriminálták.
Kilenc japán orvosi egyetemen manipulálták a felvételiket, hogy a férfi felvételizők vagy az ott végzettek rokonai előnybe kerüljenek - közölte az MTI szerint a japán oktatási minisztérium.
A minisztérium augusztusban kezdett vizsgálatot az egyetemek felvételi eljárásaival kapcsolatban, miután kiderült, hogy a Tokiói Orvostudományi Egyetemen diszkriminálták a női jelentkezőket és azokat, akik korábban már sikertelenül felvételiztek. A most közzétett eredmény szerint Japán 81 orvosi egyeteme közül kilenc manipulálta a felvételit. Az egyetemek, köztük a Tokiói Orvosi Egyetem, a Dzsutendo Egyetem, a Sova Egyetem és a Nihon Egyetem elismerte a szabálytalanságokat.
Sibajama Maszahiko oktatási miniszter mély csalódottságának adott hangot a vizsgálat eredménye miatt, és elrendelte, hogy az érintett egyetemek "azonnal, udvariasan oldják meg a kérdést, tekintettel a felvételizők helyzetére". A felvételik a következő tanévre már elkezdődtek.
A tárca vezetője bejelentette: olyan szabályozást készítenek elő, amely biztosítja a tisztességes felvételi vizsgát a 2020-as tanévtől.
A minisztériumi vizsgálaton a St. Marianna Orvosi Egyetem is fennakadt: felmerült a gyanú, hogy előnyben részesítették a férfi jelentkezőket és azokat, akik először felvételiztek, ám az intézmény szerdán tagadta, hogy szabálytalanságot követtek volna el. A tárca arra utasította az egyetemet, hogy felvételi eljárását egy független szakértői bizottsággal világíttassa át, de az iskola közölte, hogy nem tervez ilyesmit.
A vizsgálat szerint több mint 10 egyetemen előfordult, hogy feltüntették a felvételizők lapján, ha egykori hallgatók vagy tanárok rokonai voltak, és figyelembe vették a végzett diákok vagy vezető egyetemi tisztviselők ajánlásait. A minisztérium ezeket az intézményeket is felszólította, hogy változtassanak ezen a gyakorlaton.
A tárca az orvosi egyetemeken kívül a többi egyetemet is utasította, hogy vizsgálják felül saját felvételi gyakorlatukat.
A felvételi vizsgák manipulálásával kapcsolatos botrány miatt egyes egyetemek csökkentették a következő évre sikeres felvételit tevő diákok létszámát, hogy a felvételi eljárás szabálytalansága miatt korábban hátrányba került jelentkezőket felvehessék.