Élet+Stílus hvg.hu 2018. november. 09. 08:53

Jobban van Kálloy Molnár Péter

Október végén előadás közben lett rosszul, az Operettszínházból kellett kórházba vinni a két felvonás közötti szünetben. A színművész most elmondta, mi történt vele.

Napokat töltött kórházban és még több hétig tart a rehabilitációja Kálloy Molnár Péternek, fokozatosan veszi vissza a szerepeit rosszulléte után.

A színész, akit a Luxemburg grófja október 29-i előadása közben vittek kórházba, a Borsnak azt mondta: azért kellett mentőt hívni hozzá, mert nagyon furcsán érezte magát. "Azt hittem, szorít a mellényem, és rettenetesen izzadtam, de ezt a heves játékomnak tudtam be, hiszen Sir Basil szerepe nagyon sok energiát kíván. Már egy nappal korábban mondtam egy ismerősömnek, hogy nagyon fáradtnak érzem magam. A szünetben aztán Frankó Tücsi kolléganőm biztatására megvizsgált az ügyeletes orvos, és jobbnak találta mentőt hívni."

Kálloy Molnárnak a kórházban töltött napok óta szigorú napirend szerint kell élnie: pihen, diétázik, gyógytornázik. Életmódváltást írtak elő számára, a cigarettát is le kell tennie.

hvg360 Vándor Éva 2025. május. 11. 14:30

III. Károly király tényleg úgy halhat meg, hogy már nem fog szóba állni Harry herceggel 

A tévképzetek és az arrogancia toxikus elegye volt Harry herceg reakciója a bírósági döntésre, amely szerint nem jár neki automatikus rendőri védelem az Egyesült Királyságban. A védelemtől ugyanakkor nem fosztották meg, mint azt mindenhol állítja. A legújabb húzásával lenullázta az esélyt, hogy az apja belátható időn belül szóba álljon vele.