Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mi jut eszébe elsőként Finnországról? Ideje, hogy mostantól a szaunázás, a Mikulás, a rénszarvasok és a magas színvonalú oktatás mellett a sisu fogalma is beugorjon. A sisu köré épülő filozófia és életmód segít átlendíteni magunkat a nehéz helyzeteken, elviselhetővé, sőt örömtelivé teheti a kényelmetlen szituációkat, és olyan elképesztő teljesítményekre ösztönözhet, mint a téli úszás a 2 fokos Balti-tengerben vagy egy 2400 kilométeres ultramaraton. Tanuljunk a finnektől!
A skandináv életérzést boncolgató cikkek, könyvek, lifestyle-blogok sorában a dán hygge és a svéd lagom szavakkal összefoglalható boldogság- és harmóniareceptek után a hazai köztudatban is megjelent mindennek a finn megfelelője, a sisu (ejtsd: sziszu). Két könyvet is lefordítottak magyarra a témában (Sisu és én – Hogyan találtam meg önmagam? Jaffa Kiadó, Sisu – Pozitív életszemlélet finn módra, Kossuth Kiadó), így az élet néhány területére megoldást nyújtó, jól csengő új varázsige 2018-ban a sisu lett.
A sisu azonban bizonyos tekintetben különbözik a dán hyggétől, amely egyfajta közösségi ellazulást jelent, és a svéd lagomtól is, amely pedig legegyszerűbben a belülről fakadó mértékletességgel írható le. A sisu inkább egy olyan gondolkodásmódot takar, amely gyógyír lehet bizonyos 21. századi népbetegségek kezelésére. Például a stresszre, az elhízásra, a 2-es típusú cukorbetegségre. Egész nap a számítógép előtt görnyedő újságíróként kifejezetten tudom ajánlani, hogy egész nap a számítógép előtt görnyedő emberek, a rendszeres testmozgásra ritkán adó puhány városiak, stresszes, idegbajos, rosszul alvó, kimerült és agyonhajszolt munkavállalók olvassanak el egy könyvet vagy legalább egy cikket a sisuról. Jót fog tenni. Az elmélkedés a sisuról és az annak jegyében való cselekvés ugyanis fizikai és mentális értelemben is szívóssá tehet minket, eltunyult irodistákat.
Állhatatosság, jéghideg elszántság
A sisu szó nehezen definiálható. Olyannyira nehezen, hogy szerepel Tim Lomasnak, a pozitív pszichológia elismert szakemberének a folyamatosan bővülő, de már most tekintélyes méretű gyűjtésében, amelyben olyan szavakat szedett össze, amelyeket nem lehet rendesen lefordítani angolra (megéri böngészni, magyar kifejezések is vannak köztük). Lomas megnyugtatásaképpen közöljük, hogy a sisu magyarra is épp olyan nehezen ültethető át, mint angolra.
A fentebb említett könyvek szerint a sisu szívósságot jelent, akaraterőt, elszántságot, amely nem engedi, hogy feladjuk, hogy a könnyebbik utat válasszuk. Egyéb hangzatos körülírások szerint
a sisu nem az a fajta állóképesség, amelynek köszönhetően valaki képes fölszaladni egy hegyre, hanem állhatatosság, amellyel egyik lábunkat a másik elé tesszük.
Vagy rövidebben: a sisu „jéghideg elszántság, amely lehetővé teszi a lehetetlent”.
Szó szerinti jelentése „belső”, „zsigeri”, és a sisu a finnek szerint akkor lép működésbe, amikor nem mennek simán a dolgok, amikor meg kell küzdeni valamiért. Legközelebbi magyar megfelelője talán a kurázsi kifejezés, csakhogy a sisu nem egy kognitív minőséget takar, azaz nem kell hozzá gondolkodni, hogy kritikus helyzetekben bekapcsoljon bennünk a túlélés elképzelhetetlen teljesítményekre sarkalló ösztöne.
A sisu szakértői szerint – merthogy a sisut szociológusok, antropológusok egyetemeken kutatják Finnországban – ez a zsigeri erő természetesen minden emberben megtalálható kisebb-nagyobb mértékben, csak a finneknek egy külön szavuk is van rá. Ez azzal magyarázható, hogy a sztereotípia szerint a finn emberek eleve nem annyira tolerálják, ha valaki passzívan belenyugszik a rossz helyzetébe („feladni nem menő” – hangzik el az egyik könyvben), amelynek okai pedig a finn történelemben és a barátságtalan északi klímában keresendők. Ahogy Finnország egykori első női köztársasági elnöke, Tarja Halonen fogalmaz a Guardiannek: „Egy hideg, rideg és távoli helyen élünk. Mindenkinek keményen kell dolgoznia magáért”.
Ami a zord időjárás mellett a sisu történelmi okait illeti: Finnország 600 évig a svéd, 100 éven át az orosz uralmat volt kénytelen elviselni, 150 évvel ezelőtt pedig még olyan szegény volt az ország, hogy a lakosság 10 százaléka éhen halt. A sisuval foglalkozó könyvek szerint ez a nem túl kényeztető történelem is arra predesztinálta a helyieket, hogy a sikertelenség, a hányattatások ellenére is kitartsanak.
A sisu, amely Maija Länsimäki nyelvkutató szerint már az 1500-as években is ismert kifejezés volt, nem a finnekre kívülről ráhúzott jellemző. A finnek a mindennapjaikban használják ezt a fogalmat, jégtörő hajót neveztek el róla, legismertebb teherautómárkájukat is SISU-nak hívják, valamint történelmi és sportteljesítményeket is jellemeznek a sisuval. Klasszikus sisupillanat volt például a finnek szerint a téli háború 1939-40-ben.
A szovjetek sokszoros túlerőben voltak, az olykor mínusz 43 fokos hidegben a kis létszámú finn hadseregnek az utánpótlás hiánya, a fegyver- és az egyenruhahiány, a tartalékosok nem megfelelő ellátása miatt is aggódnia kellett, egyértelmű volt, hogy a finnek halálra vannak ítélve a szovjetekkel szemben. A biztos kudarc ellenére sem adták azonban fel, bevetették a „sítalpas fantomokat”, a gerillaakciókba kezdő gyakorlott sífutó katonákat, akik fehér álcát húztak, így észrevétlenül tudtak mozogni a hóban. A harcmodorukat a gyorsaság és az erőforrásokkal való okos gazdálkodás jellemezte, és bár nem győzték le a szovjeteket, a lényeg az volt, hogy bátran szembenéztek a lehetetlennel is.
A sisu statisztikailag is sikeres
Finnországnak szinte minden nemzetközi mutatója kiváló, felsorolni is sok lenne, hogy mennyi mindenben járnak élen, de azért említünk néhányat. Az 5,5 milliós ország a legszabadabb Norvégia és Svédország mellett, egy 2017-es jelentés szerint ez a legbiztonságosabb állam a világon, az igazságszolgáltatása a legfüggetlenebb, Finnország ott van a legkevésbé korrupt országok között, levegője a legtisztább, az EU-s országok közül Ciprus után itt halnak meg a legkevesebben rákos megbetegedésekben, és Svédország, Luxemburg mellett itt dohányoznak a legkevesebben a felnőttek közül.
A Guardian egy 2018-as cikke szerint az, hogy Finnország a 150 évvel ezelőtti szegénységből és éhínségből indulva ilyen magas szintre küzdötte fel magát társadalmi és gazdasági értelemben, sok mindennek köszönhető, a többi között a sisunak is. A sisunak hála a finneknek lett elég önbizalmuk és bátorságuk ahhoz, hogy például radikális döntésekkel megreformálják az oktatási rendszert, és hogy a 90-es években kockáztassanak, és a GDP 4 százalékát invesztálják a kutatás- és infrastruktúrafejlesztésbe, amelynek köszönhetően high-tech paradicsom lett az országból.
Az elme meghatározza a testet, a test meghatározza az elmét
Legutóbb a sisu egy Emilia Lahti nevű aktivistának köszönhetően került be a köztudatba. Lahti a helsinki Aalto Egyetem doktoranduszaként, korábban pedig a Pennsylvaniai Egyetemen foglalkozott a sisuval, azóta pedig egyfajta guruja lett a finn életérzésnek, TED-előadásokat is tartott a témában. Tavaly elindította a Sisu Not Silence nevű kickstarter kampányát, miután elhatározta, hogy egy ötven napon át tartó, összesen 2400 kilométeres ultramaratonnal akarja felhívni a figyelmet a családon belüli erőszakra. Maga is egy bántalmazó kapcsolatból lépett ki, a futás kihívásáról pedig ugyanaz a kérdés ugrott be neki, mint amikor az agresszív kapcsolatától szenvedett: mégis hogyan lehet túlélni a nagy viszontagságokat?
Lahti természetesen a sisuban találta meg a választ, saját bevallása szerint a mentális keménységén, a látszólagos esélytelenséggel szembeni tettrekészségén múlt, hogy a kapcsolatot maga mögött tudta hagyni, a futást – amely egy ekkora távnál szintén óriási szellemi megpróbáltatást jelent – pedig teljesítette.
Lahti példája is mutatja, hogy a sisut fizikai kihívások során is tetten lehet érni magunkban, azaz gyakorlati úton elő lehet hívni, fejleszteni lehet. Ezzel behatóbban egy Katja Pantzar nevű újságíró foglalkozik a Sisu és én – Hogyan találtam meg önmagam? című könyvében. Pantzar ebben utánajár annak, hogy a sokak által magasztalt és megtapasztalt, a finn gazdaságot is megerősítő hozzáállás, a sisu valójában az egészségnek is nagyon jót tesz. Három területen biztosan segíthet, ha a finn lakosság sisuval átitatott életmódját követjük: legyűrhetjük vele a stresszt, enyhíthetjük a depressziót és még fogyhatunk is.
Pantzarnak erről személyes tapasztalata van. A kanadai újságíró a torontói zaklatott életéből menekült annak idején Helsinkibe, mert depresszióval küzdött, kiégési szindrómában szenvedett, ezért új életet akart kezdeni a világ másik felén. Mivel félig finn származású, adta magát, hogy a skandináv országban próbálja újra berúgni a motort. Személyes történetének leírásából kiderül, azzal, hogy elsajátította az őt körülvevő finnek életmódját, magáévá tette a sisut is, amelynek következtében kiegyensúlyozottabb lett az élete, megszabadult a depressziójára felírt gyógyszerektől, és le tudta tenni az alkoholt.
Szerinte mindez abból fakadt, hogy a többi finnhez hasonlóan elkezdte bevállalni a kényelmetlen, megerőltető szituációkat, ami egyúttal közelebbi kapcsolatba hozta őt a természettel, és automatikusan több mozgásra motiválta.
Mit értünk kényelmetlen helyezetek alatt? Vegyük példaként a körülbelül 200 ezer finn egyik kedvelt téli tevékenységét, a téli úszást, vagyis a jeges merülést. A téli úszás – mint ahogy írja Pantzar – a hideggel, a kegyetlen időjárással való megküzdés egyik legjobb példája. Akik rá tudják venni magukat, hogy munka előtt vagy munka után, gyapjúsapkában, kesztyűben és neoprén papucsban legalább harminc másodpercre a mindössze 2 és 4 fokos Balti-tengerben megmártózzanak a nagy hidegben, fantasztikus élményekről számolnak be, és erről számol be a rendszeres téli úszóvá lett Pantzar is.
Bár az első pillanatban a merülés még elviselhetetlennek tűnik, olyan, mintha a testünket száz tű szurkálná, a következő pillanatban már elönti az embert a „még mindig életben vagyok” örömteli érzése, a büszkeség, hogy meg tud küzdeni az elemekkel. A könyvben idézett Hannu Rintamäki hidegszakértő szerint ilyenkor nagy dózisban szabadulnak fel a szervezetben a boldogsághormonok, mint az endorfin, a szerotonin, a dopamin és az oxitocin, amelyek így együttes erővel csökkentik a stresszt, a szorongást.
A téli úszásnak ráadásul meditatív hatása is van, frissíti az elmét, mivel a rendkívüli hideg rákényszeríti az embert arra, hogy „jelen legyen az adott pillanatban”. Pantzar azt írja, hogy a téli úszás tipikus sisus tevékenység, amely nem mellesleg égeti a kalóriákat, javítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, és jobban felfrissít, mint a reggeli kávé. Nem véletlen, hogy az egyik finn város, Oulu biztosítja a helyszínt világ legkülönlegesebb pitchfórumának, a Polar Bear Pitchnek. Ezen a rendezvényen a résztvevők a jeges vízben derékig merülve adhatják elő az üzleti javaslataikat.
A téli úszás segített hozzáférnem egy olyan mélyen rejtőző erőtartalékomhoz, amely szívóssá és rugalmassá tesz, és amelynek eddig a létezéséről sem tudtam
– magyarázza Pantzar, aki szerint a jeges megmártózáshoz hasonlóan a finn sisunak tudható be az is, hogy az ország lakossága nem ódzkodik elővenni a kerékpárt a mínusz 10-20 fokokban sem (ahogy egyébként mínusz 10 fokban még simán kiengedik a gyereket is a játszótérre). Finnország ott van a világ top 20 biciklis országa között, a lakosság télen-nyáron kerekezik, és mivel a világon itt a legtisztább a levegő, nem nehéz elképzelni, hogy a munkahelyre a parkokon keresztül, tavak és folyók mentén vezető kerékpárutak sokat tesznek a pedálozó munkavállaló jó közérzetéért. Az író saját megfigyelése, hogy azok, akik egész évben bringáznak, szívósabbak, kitartóbbak és tele vannak pozitív energiával. „Idővel a hírszobában meg tudom állapítani, ki biciklizett vagy sétált munkába, mert ők kissé energikusabbak és vidámabbak a többieknél, főleg a sötét téli hónapok alatt” – fogalmaz.
Pantzar tanulmányokat is idéz, miszerint a munkába kerekezés csökkenti a magas vérnyomás, az elhízás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség kockázatát. Már heti egyórányi bicajozással is sokat tehetünk szívünk egészségéért, és ennyi mozgásba még igazán nem rokkanunk bele.
Megfigyelése szerint a kerékpározás pont olyan jó kiegészítő testmozgás, mint az erődben a gomba- és bogyószedés – ez is gyakori elfoglaltsága ugyanis a finneknek –, vagy a kertészkedés. Katja Pantzar úgy gondolja, hogy Finnországban az ember megtanulja saját maga megoldani a gondjait, feladatait (nem hív például szerelőt vagy takarítónőt, hanem maga ragad szerszámot vagy felmosót), még akkor is, ha ez a nehezebb és a hosszabb ideig tartó út. Az ilyen apró, mindennapi erőfeszítések fejlesztenek bennünket, és erre utalnak is a megszólalók Pantzar könyvében: „bemész a vízbe, és jobb emberként jössz ki”, „amikor megállsz az erdőben, és felnézel a fákra, a saját problémáid eltörpülnek”.
Pantzar példáiból azt látjuk, hogy a sisu valójában nem boldogságrecept, de mivel tulajdonképpen arról szól, hogy miként helyezzük magunkat kényelembe a legnagyobb kényelmetlenségben is, közvetetten mégis a kiegyensúlyozott élet útmutatójaként szolgálhat.
