A Forma–1 legnagyobb beszólogatója megint beszólt.
Amikor csütörtökön Jacques Villeneuve szembejött velünk a lépcsőn a Hungaroringen, egyből lehetett tudni, hogy véleményvezéri szerepben van jelen, hiszen platinaszőkére festett hajat és hirtelenpink pólót választott csütörtöki outfitnek, márpedig ez határozott álláspontot feltételez. És nem csalódtunk, Villeneuve ugyanis tényleg odamondott, és ismét a régi céltáblája, Lewis Hamilton volt a címzett.
Az 1997-es világbajnok szerint ugyanis a tavalyi (és összesen négyszeres) világbajnok azt hiszi magáról, hogy ő Jézus Krisztus.
Hamiltonnak meglehetősen hullámvasútszerű volt az elmúlt hétvégéje, a Német Nagydíj időmérőjén a lerobbant Mercedese mellől kellett végignéznie, ahogy nagy riválisa, Sebastian Vettel megszerzi a pole pozíciót. Aztán a vasárnapi versenyen átgázolt a teljes mezőnyön, hogy megnyerje a Német Nagydíjat. Tudva, hogy a britet mennyire az érzelmei hajtják, valahol érthető, hogy a dobogón a karját szétnyitva, krisztusi pózban ünnepelt. Ez a vizuális inger hívta elő Jacques Villeneuve-ben a jézusi hasonlatot.
Hamilton egyébként sem titkolja a hitét, sőt kifejezetten sokat beszél róla – a Hungaroringen is ezt tette –, és isteni beavatkozásnak vette a győzelmét, és karrierje legjobb teljesítményének.
Ez a fajta teatralitás viszont kicsit sok volt Villeneuve-nek, aki szerint Hamilton összekeveri a Forma–1-et Hollywooddal:
Minden, amit tesz, megrendezett. A közösségi médiában olyan képet sugall magáról, mintha ő lenne Jézus. Ahogy ott térdelt az autója mellett, miután problémája volt az időmérőn, olyan volt, mint Krisztus szenvedése. És amit utána mondott, mintha a hegyibeszéd lett volna. Később olyan drámaian gesztikulált a dobogón, hogy mindenkinek világos volt, ki is küldte azt a hirtelen esőt
– fejtette meg a múlt hétvége motívumait Villeneuve.
Hamilton elragadtatása abból a szempontból érthető, hogy a hockenheimi győzelmével 17 pontra növelte az előnyét Vettellel szemben a bajnokságban. Az érzelmi játszma ezek után sem maradt abba, a brit az Instagramon bírálta a Sky Sports kommentátorait, amiért nem dicsérték eleget a teljesítményét a közvetítés alatt, de aztán megbocsátott nekik, és a bejegyzést is törölte. Várható, hogy Hamilton érzelmi élete egyre intenzívebb lesz a közösségi oldalakon, miután a csapatfőnök Toto Wolff kifejezetten bátorította, hogy legyen szókimondó.