Élet+Stílus hvg.hu 2018. július. 06. 13:48

Íme a világ első családja, amelyik beköltözött egy 3D-nyomtatással készült házba

A franciaroszági Nantes-ban épült, pontosabban készült ingatlan négy szobával rendelkezik. Az összeállításához szükséges elemeket 54 óra alatt nyomtatták ki a szakemberek.

A 3D-nyomtatás előnyeit nem nagyon kell ecsetelnünk, hiszen mindenki számára ismert, mennyi minden elkészíthető vele – és persze gyorsan, amit egy franciaországi projekt is bizonyít, igaz, ez kicsit grandiózusabb terv volt: egy házat, illetve annak elemeit nyomtatták ki a szakemberek, hogy aztán legók módjára összerakjanak belőle egy tetszetős otthont.

Ez pedig nem volt túl hosszú munka, az elemeket ugyanis kevesebb, mint 54 óra alatt állították elő a speciális nyomtatási technikával. A kiegészítők, mint az ablakok és az ajtók persze már hosszabb időbe teltek, de az építkezés folyamata így sem tartott 4 hónapnál tovább. A szakértők ráadásul azt mondják: most annyit tapasztalatot gyűjtöttek, hogy a következőt már kevesebb idő alatt is el tudják készíteni.

A szerencsés lakók Nordine és Nouria Ramdani, valamint három gyermekük. Ők ezzel a világ első olyan családja, akik a 3D-nyomtatással készült házba költözhettek. 3D-nyomtatással ugyan korábban is "épült" már ház, de ez az első, amelyben életvitelszerűen lehet tartózkodni, hiszen minden szükséges dologgal rendelkezik.

A BBC azt írja, a négyszobás otthon elkészítésében a nantes-i önkormányzat, valamint a helyi egyetem is kivette a részét, hiszen a projekt egyben komoly kutatói munka is: a szakemberek arra kíváncsiak, mennyire tartós, mekkora a rezsije, és úgy általában, hogyan telnek az ott élők mindennapjai.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.