Élet+Stílus hvg.hu 2018. július. 05. 15:28

Most, hogy elfogadták az új törvényt, Messiből is szervdonor lett

Minden 18. életévét betöltő állampolgár potenciális szervdonornak tekinthető az argentin parlament által most elfogadott törvény szerint.

A Jusztina névre keresztelt rendelkezést hatalmas ováció fogadta elfogadásakor az Euronews beszámolója szerint. A törvény alapján minden 18. életévét betöltött argentin állampolgár potenciális szervdonornak tekinthető, így az argentin válogatott oszlopos tagja, valamint az FC Barcelona csillaga, maga Lionel Messi is.

A megszavazott törvény értelmében az orvosok a jövőben felhasználhatják az elhunytak szerveit átültetéshez, kivéve, ha azok még életükben nyilatkoztak arról, hogy ezt nem szeretnék.

Az új jogszabályt egy tavaly novemberben elhunyt 12 éves kislányról nevezték el, miután a haldokló gyermeknek három hónap alatt sem sikerült új szívet találniuk az orvosoknak. A tragédiát követően szülei kampányt indítottak, amelyhez tízezrek csatlakoztak, az ügy pedig később az argentin parlament politikusai elé került.

A szavazás érdekessége, hogy a képviselők ezúttal nem titkosan, hanem nyíltan voksoltak. Mindannyian igent nyomtak rá.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?