Élet+Stílus hvg.hu 2018. június. 21. 10:23

Szüléssel szakította félbe az ország vezetését az új-zélandi miniszterelnök

Megszületett Jacinda Adern új-zélandi miniszterelnök gyereke. Adern ezzel történelmet írt, ő ugyanis a második olyan kormányfő, aki a hivatali idejében szült. (Az első Benazir Bhutto pakisztáni miniszterelnök volt 1990-ben.)

A kislány 3,31 kilogrammal született, egészséges, és már debütált a közösségi oldalakon.

Az új-zélandiakat lázban tartotta a szülés, sok lap élőben közvetítette a történéseket, és riporterek stábjai vertek tábort a kórház mellett.

A miniszterelnök mindössze hat hétig lesz szülési szabadságon, aztán folytatja az ország vezetését. Addig a miniszterelnök-helyettes veszi át a feladatait.

Jacinda Ardern 37 évesen lett Új-Zéland miniszterelnöke tavaly októberben. A terhességét idén januárban jelentette be. „Nem én vagyok az első nő, aki több dolgot csinál egyszerre. Nem én vagyok az első nő, aki dolgozik és gyereket nevel – sokan mások is megtették már ezt előttem” – mondta akkor.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.