Mikor D. Tóth felvetette, hogy a gyerekpszichológus az elmúlt időben a szokásosnál is keményebben kritizálta a rendszert, Vekerdy felidézett egy történetet.

„Emlékszem, hogy mennyire letolt engem egy egykori oktatáskutató a 80-as években, amikor azt nyilatkoztam, hogy a magyar iskola gyilkos, mert testileg-lelkileg rongálja a gyerekeket. Most azt kell mondanom, hogy az az iskola, amit akkor hevesen kritizáltam, az sokkal jobb, gyerekközelibb, gyerekekről többet tudó, gyerekeit és tanárait sokkal kevésbé kínzó, gyötrő, pusztító iskola volt, mint a mai” – mondta, majd hozzátette:

az a rendszer baja, hogy nem viseli jól a kritikát. Komolyabb emberek, kollégák, lényegében egyetértenek velem abban, hogy abszolút baj van, nemzetpusztító baj van az iskola körül, és ezzel valamit kezdeni kell.

Szóba került az is, hogy soha nem volt még ekkora szükség a családokra, mint támogató háttérre. Vekerdy szerint szerencsére és szörnyű módon a család még mindig elsődleges fórum a gyerek számára.

„Igen, a család számít, a család számít többet, a család védelmet tud biztosítani, magántanulóvá tudja tenni a gyereket, alternatív iskolát tud keresni, amelyet szintén szorongatnak. De ha a család nincs jó szociális állapotban, és Magyarországon egyre több család van – és azt mondom, hogy önhibájából kívül – rettenetes állapotban, és nemcsak a cigány családok, hanem a mélyszegénységben élők is, akkor viszont egyáltalán nem tud a gyereken segíteni ebben az értelemben.”