Élet+Stílus hvg.hu 2018. március. 31. 12:47

Bezár a volt Michelin-csillagos budapesti étterem

A Facebookon közölték a hírt, hogy szombaton nyitnak ki utoljára.

"Az utolsó bejegyzés..." címmel került ki búcsúposzt a Tanti étterem közösségi oldalára, amelyben a szerző számos embernek – köztük Botos Tamás séfnek és csapatának, akik a Klasszban folytatják – is köszönetet mondott, azt azonban nem árulta el, miért zár be a hely.

Az akkor még Pesti István vezette Tantit 2015-ben ismerték el Michelin-csillaggal, amit a következő évben sikerült megtartania a konyhát átvevő Heiszler Olivérnak. Őt Eszenyi Dániel követte 2016 nyarának végén, majd jött 2017 tavaszán Botos Tamás. Az étteremtől tavaly vették el a csillagot.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.