Élet+Stílus hvg.hu 2018. március. 09. 10:24

A kampányfilmben egyszer csak elővette a mellét

Szoptatni és politikai üzenetet közvetíteni egyszerre? Megy ez.

A demokrata politikus, Kelda Roys Wisconsinban indul a kormányzói posztért, és ennek a projektnek a részeként hozott ki egy kampányfilmet. A demokrata jelölt hirdetésében az a szokatlan, hogy miközben a BPA (a műanyagok előűllításásánál használt biszfenol-A) veszélyeiről beszél szimultán szoptatja is a gyerekét. A filmet olyan jól megvágták, hogy úgy tűnik, Roys egy pillanatra sem jön ki a ritmusból, amikor a férje odanyújtja neki a gyerekét, hogy megszoptassa. Az egész nagyon lazának és magától értetődőnek tűnik.

A politikusnak szívügye a BPA száműzése a cumisüvegből, az üzenet pedig elég autentikusra sikerült.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.