Élet+Stílus hvg.hu 2018. március. 04. 08:46

Az Iszlám Állam szexrabszolgája volt, most Amal Clooney az ügyvédje

George Clooney felesége, Amal Clooney emberjogi ügyvéd képviseli Nadia Muradot, aki nagyon felkavaró, exkluzív interjút adott az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorának.

Nadia Murad 22 éves, Irakban született, egy Kocho nevű faluban. 2014 augusztusában a települést lerohanták az Iszlám Állam terrorszervezet fegyveresei. A Fókusz riporterének azt mondta, 2014 előtt jó volt arrafelé élni, 8 bátyjával, 2 nővérével és édesanyjával lakott egy kis házban.

Az iskola elvégzés után a családi gazdaságban dolgoztam, mint a többiek. Nem volt túl sok pénzünk, eseménytelen életet éltünk, de boldogok voltunk.

Amikor az Iszlám Állam harcosai lerohanták a faluját, mindenkit a helyi iskolába tereltek és szétválasztották egymástól a nőket, a férfiakat és a gyerekeket. Ahogy Nadia meséli, mindenki érezte, hogy ennek csak rossz vége lehet.

Az összes férfit felterelték teherautók platóira, majd elhajtottak velük. Aztán az ablakon keresztül a puskaropogást hallottunk, amiből tudtuk, hogy mindannyiukat lemészárolták. Ezután az anyámat is elválasztották tőlünk, az idősebb nőkkel együtt, és őket is megölték. Én sok másik fiatal nő, gyerek és lány társaságában az ISIS fogságában maradtam.

Szexrabszolga lett a terrorszervezet fogságában. Aki nem bírta ki, öngyilkosságot kísérelt meg, vagy megpróbált megszökni. Nadia az utóbbi választotta. Először elkapták, akkor az volt a büntetése, hogy hatan erőszakolták meg.

Most Németországban, Stuttgartban él. Nadia könyvet írt a történetéről, amely immár magyarul is olvasható. Társával együtt megkapta az Európa Parlament emberi jogi elismerését, a Szaharov-díjat, majd az ENSZ jószolgálati nagykövete lett. Járja a menekülttáborokat, és próbál segíteni.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.