Élet+Stílus hvg.hu 2017. december. 14. 14:42

Fizettem a hallgatásáért, része vagyok a problémának

A szexuális zaklatással vádolt dokumentumfilmes Morgan Spurlock a nagy nyilvánosság előtt nézett szembe a bűneivel.

Morgan Spurlock dokumentumfilmes (a nevéhez köthető többek között a Super Size Me című film) a Twitteren fedte fel a nemi erőszakkal és szexuális zaklatásokkal terhelt múltját. Spurlock elismerte azt is, hogy minden nőt megcsalt, aki valaha a felesége vagy a barátnője volt.

A Twitteren megjelent nyilatkozatában azt írja, az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került zaklatásos ügyek nyomán jutott el a felismerésre, hogy „nem valami ártatlan szemlélő, hanem része vagyok a problémának".

„Ahogy itt ültem és néztem, hogy egyik hős a másik után, egyik férfi a másik után elbukik, miután kiderülnek a régi visszaéléseik, nem azon gondolkodtam, hogy vajon ki lesz a következő, hanem azon, hogy mikor jutnak el hozzám” – írta.

Nemi erőszakkal az egyetemi évei alatt vádolták meg, és bár fegyelmi következményei nem voltak, a nő írta az esetről, és Spurlockot a nevén nevezte. Nyolc évvel ezelőtt pedig verbális molesztálás miatt fizetett kártérítést egy beosztottjának. „Fizettem a saját lelki békémért. Fizettem a hallgatásáért és az együttműködéséért. De leginkább azért fizettem, hogy maradhassak az, aki vagyok” – írta.

Spurlock beszélt arról is, hogy gyerekként és tinédzserként maga is szexuális abúzus áldozata volt, és hogy régóta küzd alkoholproblémákkal. Azt írta, reméli, azzal, hogy „felismerem és nyíltan elismerem, mit tettem, hogy előidézzem ezt a borzalmas helyzetet, elősegítem magamban a változást. Mindannyian vennünk kell a bátorságot, hogy elismerjük, hibásak vagyunk. Jobban fogom csinálni. Jobb leszek. Hiszek abban, hogy mind képesek vagyunk rá” – vonja le az optimista következtetést

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.