Kiderült, melyek az idén hivatalosan az ország legjobbnak tartott pálinkái. A 2017. évi Pálinka Országkóstolóra 43 pálinkaház több mint 380-féle pálinkával nevezett. Az eredményhirdetésre június 20-án az Országház Felsőházi termében került sor.
Nem is olyan régen senki pálinkaivó nem gondolta volna, hogy ilyen hivatalos magasságokba tör majd kedvenc itala. A Pálinka Nemzeti Tanács és a Földművelésügyi Minisztérium negyedik alkalommal hirdette meg a Pálinka Országkóstolót. A megmérettetés célja: „a pálinkának mint hazánk nemzeti italának a hitelét és ismertségét növelni, a magas színvonalú országos rendezvényen elért eredmények révén is elősegíteni a minőségi pálinka bel- és külpiaci megjelenését”. A verseny egyik sajátossága, hogy nevezni kizárólag kereskedelmi forgalomba kerülő termékekkel lehet, melyeket az érzékszervi vizsgálatot megelőzően a Nébih egy komplex analitikai vizsgálattal ellenőriz.
A mustrának az idén Esztergom adott otthont, ahol a 30 tagú zsűri vakkóstolással értékelte a nevezett pálinkákat. A pontozás után összesítették az eredményeket (díjazottak neveit a legnagyobb titokban tartották, egészen a bejelentésig mindössze három ember ismerte a listát).
A díjazott pálinkák arany, ezüst, és bronz minősítést érhetnek el, és 24 pálinkának Champion díjat is adományoznak. Különdíjban részesül az év legeredményesebb pálinkafőzdéje és az év legjobb pálinkája, emellett idén először a legjobb tízezer palack feletti tétel főzőjét is díjazták. Mivel ebben az évben Esztergomban rendezték a versenyt, a város vezetősége is felajánlott egy különdíjat az általuk legjobbnak vélt főzőmesternek.
„A Pálinka Országkóstolóra évről évre több tétellel neveznek a pálinkaházak, és kiválóbbnál kiválóbb termékeket hoznak. A nevezett pálinkákból látszik, hogy a főzőmesterek egyre nagyobb kedvvel kísérleteznek: az alap gyümölcsök mellett, mint a barack és a szilva, egyre jellemzőbbek a szokatlan, újszerű háziasítások” – mondta el Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke.
A Pálinka Országkóstoló a Pálinka Nemzeti Tanács Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyét, továbbá az erre épülő, a Földművelésügyi Minisztérium által rendezett Nemzeti Pálinkakiválóság Programot foglalja magába. A Nemzeti Pálinkakiválóság Programban a nevezett tételek Pálinkakiválóság és TOP Pálinkakiválóság minősítést érdemelnek ki, mellyel bekerülhetnek egy kétnyelvű, a minisztérium gondozásában megjelenő kiadványba: a Pálinkakiválóságok Könyvébe.
Nos, akkor most, hogy ilyen kellően megalapozták nekünk az elméleti ismereteket a nemzeti ital és a kiválóságok tekintetében, lássuk az eredményeket. A 382 tételből 115 nyerte el a Pálinkakiválóság címet, 46 pedig a TOP Pálinkakiválóság minősítést. A főzetek közül 24 tétel lett Champion, azaz kategóriagyőztes. 110 arany, 144 ezüst és 88 bronzérem született. Tulajdonképpen a nevezett tételek elenyésző része, kb. 10 százaléka maradt valamiféle elismerés nélkül…
A 2017-es Év Pálinkája a Konkordi-Izabella szőlőpálinka lett (Mályinka Pálinkafőzde Koós Józsefné).
A Konkordi-Izabella szőlőpálinka olyan ritkaság, amihez hasonló eddig még soha nem szerepelt a versenyen. Kevésbé ismert, nagyon harmonikus íz- és illatvilágot jelenít meg, és mind ízében és illatában nagyon bársonyos, szokatlanul kedves. Az ember szeretné újra és újra először megkóstolni – hangsúlyozta a 2017-es év legjobbjáról Kovács András pálinkabíráló.
A Legeredményesebb pálinkafőzde: a Brill Pálinkaház. Hat főzete Champion díjat kapott, és 14 arany, 7 ezüst, 5 bronz minősítés az idei mérlege az országos versenyen.
A Pálinka Nemzeti Tanács 2017-ben új díjat alapított: a Legjobb 10 000 palack feletti tétel. Ezt az elismerést a Villányi Pálinka – Magyarbólyi Pálinkafőzde Válogatott Vörös törkölypálinkája nyerte el.
Megjegyzés: A Konkordi-Izabella fajtáról túl sok mindent nem lehetett idáig tudni. Koós Józsefné, a Konkordi-Izabella szőlőpálinka főzője elmondta, hogy a díjnyertes pálinka gyümölcse édesapja kedvenc szőlőfajtáiból készült. Hozzátette, hogy 40 éve foglalkozik pálinkafőzéssel és nagyon büszke, hogy Mályinka község régóta termesztett szőlőfajtáival nyerhette meg az év pálinkájának szóló elismerést.